Saját levében legutóbbi VKF-kiírása kapcsán én nem (csak) egy tárgyhoz kötődnék, hanem egy részben új vonulatot szeretnék bemutatni a konyhámból.
Világéletemben városi gyerek voltam, Magyarország második-harmadik (ez időközben változott) legnagyobb városában születtem, aztán a székesfővárosba hozott a sors és az egyetem. Volt még ugyan egy féléves németországi kitérőm is, de Mannheim, bár nem annyira ismert város, a maga 310 ezres lakosságával szintén nem az az eldugott falucska. A széles rokonság is Magyarország kisebb-nagyobb városaiban lakik, egy nagynénémet leszámítva, aki egy apró borsodi településen körzetorvos. Mindezek miatt kimaradt az életemből az elmegyünk nagymamához és „megetetjük a csirkéket/libákat/malacokat”-élmény.
Sajnos az utóbbi évekig a „népművészettel” is elsősorban annak különböző eltorzult formáiban találkoztam, mint Jó ebédhez szól a nóta és műszálas anyagra varrt tiritarka kalocsai minták. Így aztán, ahogy a legtöbb józan tizen-huszonévest nem érintett meg ez a világ.
Egészen 2006-ig, amikor egy barátnőm kollégiumi szobájába betérve a verőfényes szeptemberben egy kupac karácsonyi mintájú (még háromkirályok is voltak) mézeskalács társaságban nem találtam őt. Miután hangot adtam meglepődésemnek (ennyire siet vagy ekkora késésben van?), elmesélte, hogy egy tanfolyamra jár, annak a vizsgamunkái közé tartoznak ezek a mézesek. Így aztán én is nekiugrottam a Hagyományok Háza Népi játszóházvezetői tanfolyamának, és következő szeptemberben én is bőszen sütögettem a karácsonyi mézesbábokat. :) A kettő között azonban nagyszerű emberekkel, kiváló mesterekkel és pedagógusokkal találkoztam, és rengeteget tanultam. Mindenekelőtt azt, hogy a magyar népi hagyományok rendkívül sokrétűek, különlegesek és a mai ember számára is érdekesek.
További muníciót szerencsére volt hol gyűjtenem, hiszen anyukám egyik nagybácsija nyugdíjas korában aktívan foglalkozott néprajzzal. Bár én gyerekkoromban rengeteget voltam náluk (nekik nem volt gyerekük, így pótunokák lehettünk egy régi házban és hatalmas kertjében), akkor még érthető módon nem nagyon érintett meg az a gazdag gyűjtemény, amit a bácsi élete során felhalmozott. Most azonban, felnőtt koromban nemcsak a ránk maradt könyveit kezdtem el bújni, hanem a konyhám is gazdagodott néhány csudaszép tárggyal.
Ezek egyike - a keresztszemes terítőkön kívül, amelyek önmagukban megérnének egy önálló bejegyzést - ez a szép fekete kübli, amelyben a fa és műanyag főzős kanalaim laknak. Sajnos azt még nem tudtam kideríteni, hogy hová való ez a mázatlan kis csupor, hiszen az egyszer kiégetett feketekerámia szinte az összes Kárpát-medencei fazekasközpontban előfordult. (Ha valakinek esetleg például minta, forma alapján van erről bővebb információja, megköszönöm.)
Némi keresgélés után egy doboz mélyéről előkerült gyerekkorom egyik kedvenc edénye is, egy szép rózsás tálka, ami az említett nagybácsiék konyhájában a falon lógott, és csak akkor került onnan le, hogyha sztrapacska volt ebédre. Persze azt, hogy miért ettem én ott csak ebből a tányérkából sztrapacskát, azt ma már senki nem tudja megmondani. Most azonban meg kellett állapítanom, hogy az idők nyoma bizony meglátszik rajta, kicsit megcsorbult, egy helyen meg is repedt, de szerencsére még egyben van. Ami azonban a legnagyobb meglepetést okozta, az a tányér mérete: kb. 10-12 centi az átmérője. Hogy tudtam én ennyi sztrapacskával jól lakni???
A sztrapacska egyébként kedvenc ételeim közé tartozik, de eddig még nem mertem nekiállni az elkészítésének, anyukám olyan finomat tudott. De azt reméltem, csak fog sikerülni, talán génjeimben hordozom a sztrapacskacsinálás fortélyait, hiszen a család egyik - gasztronómiai szempontból különösen meghatározó ága - éppen arról a vidékről származik, ami a bryndzové halušky hazája. Egyébként is, mostanában egyre több családi klasszikus ételbe vágok bele, ez szerintem részben a Baba okozta fészekrakóösztönnek, részben pedig annak köszönhető, hogy mostanában többet vagyok itthon, így neki tudok fogni olyan ételeknek is, amik sok előkészítést nem igényelnek, ellenben órák hosszat rotyognak a konyhában, lásd húsleves.
Miután beszereztem anyukámtól a szükséges és rendkívül pontos információkat („Kell bele krumpli, egy tojás meg annyi liszt, hogy olyan jó galuskasűrűségű legyen.”), nekiláttam elkészíteni a magam reformsztrapacska-változatát. Íme a recept és a tanulságok:
Sztrapacska
1 kiló krumpli (lehetőleg jól szétfövő)
kb. 40 deka liszt
egy tojás
só
mindenféle rávalók (tehéntúró, juhtúró, tejföl, káposzta, szalonnapörc stb.)
A krumplit nyersen lereszeltem (Ehhez jó, ha az embernek van egy olyan okos gépe, mint nekem. Ennek hiányában próbálkozzunk erős férjek lekenyerezésével, illetve egy helyen a húsdaráló+turmix kombinációt is olvastam, mint lehetséges megoldást.), hozzákevertem a tojást, egy kevés sót, 20 deka Graham- és 14 deka finomlisztet. Utóbb kiderült, hogy ennél egy kicsit több kellett volna, úgyhogy én sem tudok mást mondani, minthogy jó sűrű galuskatésztát kell kapjunk. Így kicsit laza lett a sztrapacska, de azért mi jót ettünk belőle. A tésztát forró vízbe szaggattam, és puhára főztem. Ezután valamilyen zsiradékon kell átforgatni, rátenni a rávaló(ka)t, és neki is lehet esni.
Fortélyok és tanulságok:
- Ez étvágytól függően 4-5 adag lesz.
- Mi tehéntúróval, sok tejföllel és újhagymakarikákkal ettük. Ez utóbbi egyébként a túrós tésztán is nagyon finom, kis tavaszi színt visz az ételbe. Igen jó még juhtúróval (Figyelem! A boltban bryndza néven forgalomba hozott termékek jelentős része tehén- és juhtúró keveréke! Keressünk megbízható beszerzési forrást (Ha valaki tud ilyet ajánlani, bátran jelezze a kommentekben!), vagy időnként a gyenge forint dacára ruccanjunk át északi szomszédainkhoz.), dinsztelt sima vagy savanyú káposztával (A szlovákonál valójában csak ezt nevezik sztrapacskának, az általam készített étel halušky néven fut). Sőt, még olyat is hallottam, hogy úgy készítik el, mint a tojásos nokedlit.
- Legközelebb Graham-liszt helyett, teljes kiőrlésűt fogok használni, de az éppen nem volt otthon.
- Szerintem főételnek is kellően laktató, de vannak, akik egy könnyed ebéd keretében köretként tálalják pédául egy kis csülök mellé.
Egyéb hagyományos receptek a blogon:
