Sajnos nem emlékszem, honnan szereztem ezt a képet. :(
Ismét egy „beborítom a hozzávalókat a tepsibe és kisütöm”-jellegű vasárnapi ebéd következik. Ez a műfaj azért lett most különösen népszerű nálam, mert továbbra is szeretek finom, magam készítette ebédet falatozni, de a pocakkal már annyi ideig is nehézkes álldogálni, amíg az ember megdinsztel egy kis hagymát, vagy kisüt két-három szelet húst. Szerencsére most már az őszi idő is megérkezett, így a bekapcsolt sütő társaságában sem kapok gutaütést.
Erre a vasárnapra Frank Júlia egy receptje jutott. A hölgy ételeit általában elég nehéznek találom (mármint nem technikailag, hanem tápanyag szempontjából), de ez a rakott karaj elég gyomorbarát. Emellett egyaránt megörvendeztette a hagymakedvelő Férjet, engem, aki szereti a juhtúrót, sőt még a spájzban pihenő gigászi almákat is el lehetett rá sütni (szó szerint). Apósomnak van egy almafája, ami kellemesen savanykás, de életveszélyes méretű almákat terem. Nyár végén, amikor potyognak ezek a jó kétökölnyi jószágok, kimondottan veszélyes az udvarnak arra az oldalára menni. A rakott hús pedig az almának köszönhetően kellően nedves közegben párolódik meg, és finom állagú lesz.
Almás-pórés rakott karaj
6 szelet sertéskaraj
egy szép, hosszú póréhagyma
két böhömnagy alma (vagy arányosan több kisebb), lehetőleg savanykás
1,5-2 pohár tejföl
100-150 g juhtúró
só, bors
A pórét felkarikáztam, és a kikent tepsi aljába szórtam. Ráfektettem a sózott-borsozott hússzeleteket (A sóval óvatosan kell bánni, mert a juhtúró is sós!), és befedtem őket a meghámozott almacikkekkel. A juhtúrót és a tejfölt összekeverem, és szétkentem az almák tetején. 200 fokos sütőben fél órát sütöttem lefedve, majd 10-15 percig pirítottam a tetejét.
Krumplipürével tálaltam. Legközelebb azt hiszem, megpróbálom, hogy milyen, ha a póré közé krumplikat is karikázok.
