Én február közepén mindig nagyon várom már a tavaszt. Megunom a hideget, a sötétet. Idén még az is rátesz egy lapáttal, hogy a Kisasszonnyal így hol tudunk sétálni menni, hol nem (a legjobbak a gyönyörűen letakarított járdák szélén lévő összefagyott hóbuckák, amin nem tudom áttolni a babakocsit), és ez egyikünknek sem tesz jót. Ő rosszabbul alszik, én meg be vagyok szorulva a lakásba, és az ügyek intézését sem egyszerű így megoldani.
Ráadásul ilyenkor már a zöldség-gyümölcs front is elég kilátástalan. A mandarinok ilyenkorra nagyok, túl édesek és tele vannak maggal. Az alma-krumpli duó a Kisasszonynak szerencsére ízlik, én már szívesen ennék mást. Leginkább friss gyümölcsöket, meggyet, cseresznyét, barackot. Meg zsenge borsót, újhagymát, vékonyka sárgarépát, friss retket, paradicsomot, húsos paprikákat. Na meg laput, laput, laput, mindenféle fajtájút.
Erre a zöldhiányra jelent részleges megoldást a csíráztatás. Nem kell hozzá túl sok minden, hogy a konyhapulton egy kis tavaszt hozzunk a télbe: szükséges valami, amit csíráztatunk és valami, amin csíráztatunk. Ez utóbbi lehet szűrő, szűrőpapír, de nem egy nagy összeg beruházni egy csíráztató tálba sem, ami igazán kényelmessé teszi a dolgot. Ez a tál többszintes, alul zárt (ebbe víz kerül), felül pedig egy rácson vannak a növekvő csírák. (Vannak egészen furfangos elektromos csíráztató készülékek is, de én eddig tökéletesen elboldogultam a kis tálkáimmal.)
Ezenkívül szükség van még magokra, amik kicsírázhatnak. Fontos, hogy a magok hántolatlanok és vegyszermentesek legyenek. (Ne kérjünk a szomszéd gazdától vetni való búzát, mert abban valószínűleg vannak olyan anyagok, amik a rövid csírázási idő alatt nem bomlanak le, és nem tesznek jót az ember szervezetének.) Ezért érdemes biomagokat venni, bioboltokban egyébként rengetegféle magot árulnak kimondottan csíráztatásra.
A magokat először alaposan lemostam. Ezután be lehet áztatni, de van, aki ezt a fázist kihagyja. Masszívabb magoknál (gabonafélék, tökmag) azért célszerű, meggyorsítja a folyamatot.
Ezután az alsó tálkába vizet öntöttem, és felé tettem az egyik rácsos tálkába a magokat, és a másik rácsos tállal befedtem. A magokat naponta 2-3 alkalommal át kell öblíteni. Emellett fontos figyelni, hogy ne penészedjenek be. Ha ilyesmire vetemednének, akkor nem vagy csak részben kell őket befedni.
A magok először kis szárakat eresztenek, majd néhány nap múlva levélkék is megjelennek. Ha világos helyen tartjuk az edényt, akkor a csírák zöldek lesznek, és C-vitaminban gazdagok. Ha sötét helyen, akkor világosak és B2-vitaminban gazdagok. (Ilyenkor kissé úgy néznek ki, mint valami űrnövények egy rossz sci-fiben. Mint a muskátliaink, amik egy télen a töksötét pincében teleltek át, és tavaszra hosszú, fehér hajtásokat növesztettek. Tényleg ijesztő volt.)
A csírák nagyon sokféleképpen felhasználhatók, én általában csak rájuk vetem magam, és azon zölden elrágcsálom, esetleg szendvics tetejére vagy salátába teszem. A búzacsírának érdekes felhasználása a csíramálé, amely elsősorban az Alföldön, azon belül is Csongrádon ismert. Ehhez a búzacsírát megszárítják, megőrölik, és ebből készítenek süteményt. Különlegessége, hogy csak a búzacsírában természetesen előforduló cukroktól lesz édes, adalékot nem tartalmaz. Erről részletesen itt. Aki még ennél is többre vágyik, az nézze meg ezeket a recepteket!
A csíráknak más és más az íze attól függően, hogy milyen magból jött létre, legutóbb retekmagot csíráztattam, annak igen jellegzetes, kissé csípős aromája volt, míg a búza viszonylag semleges, zöld ízt eredményez.
Azon kívül, hogy finom a végeredmény, én városi gyerekként minden egyes alkalommal úgy meg tudok örülni, hogy ilyen jól működik a természet, és az én kis közreműködésemmel egy pici kert zöldül a konyhaasztalon. :)
