Ahogy Koncz Zsuzsa és Szörényi Levente is megénekelte, elmúlt egy év.
Volt: egy nem túl nehéz szülés, egy icipici lány, néhány nagyon nehéz hónap, rengeteg bukás, éhessírás, hasfájóssírás, bukóssírás, fáradtsírás. Mindez két-, majd háromóránként, közte valamennyi alvás.
Aztán lett: egy nagyon mozgékony baba, háromhónaposan forgás, négyhónaposan répapüré, sok ficergés, kúszás, ülés, négykézlábazás, önálló felállás keresztmamának születésnapi ajándékként.
Érdekes grimaszok, egyre tudatosabb mosolyok, nagy-nagy kacagások és rengeteg huncutság. Ezek között kesergések, sírások, egyre szemrehányóbb nézéssel párosítva.
Gasztronómiai téren püré-püré-püré vagy kézbe fogható és rágható falatok, a kettő között semmi. Alma-krumpli, répa-krumpli, krumpli, krumpli, krumpli. Újabban pedig minden, ami zöld: cukkini, spenót, sóska, sóska, sóska. (Még szerencse, hogy nagymamáéknál terem a kertben.)
És most van: Egy gyönyörű lépegető, tele nevetéssel, szülői, nagyszülői és egyéb rokoni szíveket olvasztó tettek, az első Vera-szó: tátátá, ami egyszerre jelent jövést, menést, sétát, és három ember, aki Babából, Feleségből, és Férjből visszafordíthatatlanul családdá vált.