Tavaly nyár végén néhány egymást nem is ismerő barátnőm remek leánybúcsút szervezett nekem rejtélyes névtelen levelekkel, petrezselyemárulással, nehéz rejtvényekkel, amiben részben csúnyán beégtem (nem ismertem fel például akkor még leendő férjuram tenyerét-talpát), viszont igen jól szórakoztam.
Akkor ez a sok helyről összeverődött lánytársaság olyan jól mulatott, hogy azt gondoltam, alkalmat kellene találni újbóli összecsődítésükre. Végül erre megfelelő ürügynek a közelgő karácsonyt találtam. Mivel a lányokról úgy tudtam, nem ijednek meg némi kreatív konyhai munkától, Luca-napjára közös mézeskalácssütésre hívtam meg őket.
Elsőként begyúrtunk egy dupla adag (egy kiló lisztből) mézeskalácstésztát, majd míg a tészta a hűtőben pihengette a gyúrás fáradalmait, elpusztítottunk egy nagy halom csőtésztát a Bűvösszakács-féle bolognai szósszal (csillagánizsom sajnos csak az adventi koszorún volt), illetve egy ripsz-ropsz tejszínes gombamártással (következő poszt). A vacsora után következő szorgos munkának a közben elfogyasztott két (kis :) fazék forralt bor ellenére (vagy éppen azért?) gyönyörű eredménye lett:
Természetesen ez csak a töredéke az alkotásoknak, de egy részét a lányok még a fényképezés előtt hazavitték, másrészt az egy képen értelmesen elhelyezhető mézeskalácsoknak is van egy felső korlátja.
Bár talán nem mindegyik mondható tradícionális karácsonyi formának, a leghajmeresztőbbeket (pl. baseballütő) fel sem használtuk... Magyarázatként annyit kell hozzáfűznöm, hogy egyszer kaptam egy százrészes kiszúró-gyűjteményt, amelynek eredeti célpiaca minden bizonnyal az Egyesült Államok volt, mert az említett sporteszközön túl például csillagos-sávos lobogót és sast formázó kiszúró is van benne.
A recept, amelyért köszönet Nóri barátnőmnek:
Mézespuszedli nagymama módra
fél kiló méz
egy kiló liszt
negyed kiló vaj
20 dkg cukor (ezt most látom csak, szerintem mi nem tettünk bele)
2 egész tojás és 4 tojás sárgája
2 kávéskanál szódabikarbóna/sütőpor
fűszerezésként narancshéj, fahéj, szegfűszeg, kardamom
A hozzávalókat összegyúrtuk, a hűtőbe tettük pihenni (az eredeti recept szerint öt percre elég, esetünkben ennél többet volt benn), kinyújtottuk, kiszaggatuk, és 180 fokos sütőben kb. 10 perc alatt kisütöttük.
Fontos tudnivalók:
- Ebből az adagból nagyon sok mézeskalács lesz. Kilencünknek bőven elég szaggatni és dekorálnivaló felületet adott.
- Mivel a sütőpor hatására a meleg konyhában elkezd dagadni a tészta, így célszerű mindig csak egy kis adagot elővenni a hűtőből, és azzal dolgozni, különben a később készült figurák vastagabbak lesznek. De éppen ma találtam egy sütőpor nélküli mézeskalácstésztát, szerintem jövőre kipróbáljuk.
- Díszítés: A kalácsok egy részét megkentük tojássárgájával (ezek lettek a barnábbak, fényesebbek), egy részét nem. Használtunk süthető díszeket (szórócukor, süthető csokibogyók az Ázsiából, különböző magvak), illetve utólag cukros tojásfehérjével ráragasztható gyöngycukrot és egyéb tiritarka, de ehető műdíszeket (színes tortadara, piros és zöld fenyő alakú cukorka).
- Ha tojásfehérjével akarod díszíteni a mézeskalácsot, akkor nagyon kevés fehérjéhez nagyon sok porcukrot kell keverni. A masszának egészen nehezen keverhetőnek kell lenni, hogyha felemeled belőle a habverőt, akkor szálat húzzon. Eután viszont gyorsan kell dolgozni, mert egy idő után elkezd szilárdulni, és egyre nehezebb kinyomkodni a levágott sarkú zsákból. Nekem mindezen szabályok betartása ellenére sem volt sok sikerélményem a fehérjés írókázás terén, de szerencsére a lelkes barátnők ügyesebbek voltak, mint én.
A nálam maradt darabokból majd kerül a karácsonyfára, az ajándékokra, a lépcsőházban lévő szobafenyőre és az ajtónkra készítendő kis koszorúra is. De mindez csak akkor, ha szegény Pomme-Pomme meggyógyul, ugyanis a mézeskalácssütés óta eltelt napok nagy részét ágyban fekve, forró teát kortyolgatva töltöttem egy derekas vírus miatt, és gasztronómiai tevékenységem is kimerült a tea- és sóskrumplifőzésben. :( De most már úgy tűnik, csak én leszek az erősebb, lám, milyen szép hosszú bejegyzést rittyentettem a mézesekből. :)
