„Erre vártam, erre, erre, kiáltja a kicsi medve.”
/Helena Bechler: Mackó Maci hintázik/
A Férj hétfőtől ugyanazon a munkahelyen, de más területen dolgozik, ennek ürügyén már bevitt a munkahelyére egy rakás jó bort, mi meg a Kisasszonnyal nekiláttunk sütit sütni, hogy a jelenlegi kollégákkal megegyék-igyák. A sütikben túl sok újdonság nincs, a sós egy leveles tésztából készült szalonnás csavart stangli, az édes az elkészítés szempontjából a kedvenc gyümölcsös süteményem szilvás-fahéjas változata (nincs benne szegfűszeg, a szilvákat felezve a tetejére ültetem, és megszórom cukorral meg fahéjjal őket).
Ami miatt viszont az egészet leírtam, az az, hogy most volt az első alkalom, hogy a Kisasszony (Sőt, még a Maci is!) végig segédkezett. Szórta a lisztet, cukrot (a többségét a tálba :), csodálkozott a tojásokon (eddig még csak főtt állapotban nézte meg egészen közelről), kevergette a tésztát. Azt hiszem, erre (mármint a saját gyerekemmel való együtt főzésre) azóta vártam, mióta 2009-ben kiderült, hogy babát várok. :) Bár ennek már a Kisasszony egyéves kora körül is voltak előjelei, amikor egyszer a konyhapulton trónolva egy-egy marék félig fagyott borsót és kukoricát módszeresen átpakolt egy kis tányérból egy tálkába...
