Huhh, borzasztó a neve, nem? És kinézetre sem szép, meg sem kíséreltem lefényképezni. Egyetlen étel volt eddig, amiről mindkét szülőm egyöntetűen csak negatívan nyilatkozott, az a salátafőzelék. Ez volt, amire a kínaikel-főzelék nevét leírva először asszociáltam. Viszont Mautner Zsófinak hála, láttuk már, hogy a saláta főzve sem az ördőgtől való, sőt! Így történt ez a kínai kellel is. A héten hirtelen felindulásból vettem egy szép kínai kelt, és már hazafelé arra gondoltam, hogy most nem salátába kellene aprítani, hanem kipróbálhatnám sütve-főzve is. Kicsit bogarásztam a receptek között, és jellemzően kétféle dolgot találtam: Vagy valamilyen wokos, kínai jellegű ételt, amiben a számtalan zöldség mellett kínai kel is pirul (no de mit csináljak a kel maradék háromnegyedével), vagy főzeléket, ami általában a kelkáposzta-főzelék mintájára készült.
Végül nálam is főzelék lett a vége, és abból is egy igen egyszerű és gyors változat. Nekem nagyon tetszett az íze, állaga, ráadásul egy csomó jó tulajdonsággal rendelkezik (alacsony szénhidráttartalom, sok rostanyag stb.). Egyetlen titka van: a kínai kelt éppen csak roppanósra kell párolni, nem szabad szétfőzni.
Kínaikel-főzelék
egy kínai kel
egy fej vöröshagyma
két gerezd fokhagyma
egy-egy pohár tejföl és kefír (itt ízlés, egészségtudatosság és a hűtő tartalma szerint szabadon lehet válogatni a tejföl, kefír, joghurt, tejszín kvartettből, összesen kb. 350 g legyen)
só, bors
köménymag (nálam őrölt)
zsiradék
A kínai kelt falatnyi darabokra vágtam, a hagymát felkarikáztam, a fokhagymát felaprítottam. A zsiradékon megdinszteltem a hagymát, beletettem a fokhagymát és a kelt. Fűszereztem, és addig pároltam, amíg kicsit összeesett, de még ropogós maradt. Ráöntöttem a kefírt és a tejfölt, és felforraltam. (Ha nem elég sűrű így, akkor egy kanál keményítővel sűríthető.) Frissen sült májjal, másnap tükörtojással ettem.
