Mielőtt elkezdtem írni ezt a bejegyzést, gondoltam, kicsit utánaolvasok annak, hogy miért is Waldorf-saláta a Waldorf-saláta. Elkezdtem keresgélni, majd néhány perc múlva egy világ omlott össze bennem: Kiderült, hogy amit én Waldorf-salátaként ismertem csak távoli, magyarított rokona az igazi Waldorf-salátának.
Az eredeti salátát a New York-i Waldorf-Astoria szálló maître d'hôtelje, Oscar Tschirky alkotta meg. A szálloda egyébként mindig is jó konyhát vitt, a legendás Eugènie Braziernek például évi 150 ezer dollárt kínáltak, de ő nem hagyta ott szeretett tűzhelyét.
A Waldorf-saláta kockára vágott almából, feldarabolt szárzellerből, dióból és kimagozott szőlőből áll, amelyet egy citromos-majonézes mártással öntenek le, és salátalevélen tálalnak.
Én ehhez képest egy olyan salátával találkoztam korábban, amelyben julienne-re vágott zellert (és emlékeim szerint répát is, de most már ebben kezdek kételkedni...), felkockázott almát és megaprított diót öntöttek nyakon a majonézes mártással.
Mindenesetre én a következőt tettem:
Nem is Waldorf-saláta:
három sárgarépa
egy kis zellergumó
két alma
egy marék dió
majonéz
tejföl vagy joghurt
citromlé
só, bors
A répát és a zellert megtisztítottam, és az új masinával julienne-re vágtam. Az almát megtiszítottam, felkockáztam, a diót megaprítottam. Összekevertem az öntet hozzávalóit és összeforgattam a salátával.
Ebből elég emberes adag lett, egy ötfős szilveszteri vacsora (persze volt más is) és vagy két kétfős reggeli kitelt belőle.
Az eredeti salátáról többet itt angolul és itt magyarul.
