Mikor ma munka után beszédelegtem a Fény utcai piacra (elsősorban a rövidárubolt miatt), szerencsére még találtam néhány árust is. Úgy gondoltam, akkor most megvalósítom az eszményi háziasszonyt (lásd még "mert nem derogál, / piacra jár..."), aki a piac friss kínálatából ripsz-ropsz összeüt egy könnyed, szezonális vacsorát. Végül néhány további kör és szöszmötölés után farkaséhesen oda is értem a serpenyőhöz. Az eredmény egy ratatouille-féleség lett.
Vacsora után, jóllakva feltámadt bennem a kíváncsiság, hogy pontosan miben is különbözött a mai ételünk a francia klasszikustól. "Csak tiszta forrásból" jegyében elővettem Paul Bocuse német kiadású Standardkochbuchját, amelyben legnagyobb megdöbbenésemre nyoma sem volt a ratatouille-nak. Az internet is csak egy szponzorált változatot dobott ki.
A másik tiszta forrást is felcsaptam, és a Larousse Gastronomique végre megnyugtató választ adott: Az én változatom az ott megadotthoz képest nem tartalmazott paprikát és padlizsánt, valamint csak a kakukkfüves dobozkát emeltem le a fűszerpolcról a friss bouquet garni összeállítása helyett. (Persze valójában sokkal slendriánabb voltam, hiszen a nem külön edényekben pároltam az egyes zöldségeket, hanem egyetlen serpenyőbe borogattam be őket sorban.)
Nyári zöldségragu
egy csokor újhagyma felkarikázva
két gerezd fokhagyma felszeletelve
egy kisebb cukkini felkockázva (milyen szép is a magyar nyelv, hogy a kb. ugyanakkora darabokra vágott zöldségekre már a harmadik szót írhatom...)
három paradicsom feldarabolva
olívaolaj
só, bors, kakukkfű
Egy serpenyőben a fenti sorrendben egymásra tettem, és rázogatva-kevergetve megpirítottam a zöldségeket. Fűszereztem, és jókenyeres rozszsemlével ettük. Ennek az ételnek két titka van: Finom zöldség kell hozzá, téli szomorú paradicsomból nem jó, és nem szabad túlsütni a zöldségeket. Ez nem egy jól összerotyogtatott lecsó, hanem egy friss, roppanós zöldségragu.
