Gasztronómiai körökben mostanában népszerű három főnevet tenni egymás mellé (lásd Bor, mámor, Bénye vagy például a Túró, sáfrány, répa nevű desszert a St. Andrea aktuális étlapjáról). A mai estém a címben szereplő három főnév körül forgott, és ennek ellenére gasztronómiailag értékelhető lett a végeredmény: hat üveg natúr meggybefőtt és hét üveg meggylekvár.
Kedves kisvárdi származású barátunk ezúttal egy láda meggyel örvendeztetett meg minket. Ennek neki is estem a hagyományos meggymagozóval, de az csak széttrancsírozta a szemeket, és a többségéből nem lődözte ki a magokat. Ekkor felrémlett, hogy tavaly (vagy tavalyelőtt?) a konyhalistán olvastam arról, hogy gemkapocsból jó meggymagozót lehet tekergetni. Íme:
A keskenyebbik végével magoztam ki öt kiló meggyet, nem fáj a kezem, nem volt lassú, és csak egészen kis lyukat kellett vájnom a legtöbb szembe. Ráadásul, amikor az első kilót tálba raktam, rájöttem, hogyha holnap nem szeretnék fekete kézzel üldögélni egy komoly megbeszélésen, akkor jobb, ha felhúzok egy gumikesztyűt. Az eldobhatós kesztyű nem is akadályozott, úgyhogy most már szépen dunsztolódnak az üvegek, és én gyorsan ki tudtam mosakodni a meggyléből.
