Bár ez egy hirtelen felindulásból elkövetett, felháborodott bejegyzés lesz, a címet azonban egy számomra igen kedves mese, a Süsü a sárkány ihlette, amit most bejegyzésírás ürügyén gyorsan meg is hallgattam. Ennek egyik jelenetében a zsoldosok mesélik a halálra rémült népnek, hogy találkoztak egy (egyébként egyfejű) sárkánnyal:

- Erre én levágtam az egyik fejét, de meg se kottyant!
- Erre én levágtam a másik fejét, de rá se rántott!
- Nézzétek meg a sisakomat, behorpadt!
- Nézzétek meg a kardomat! Nincs!

Esetemben azonban nem a kard hiányzott, hanem a köménymag. Anyukám nálunk járt, és főzött nekem, szegény influenzás kislányának egy nagy fazék marhahúslevest. Amikor ehhez próbáltam bevásárolni az orvostól hazafelé jövet a Blahán a Kaiser's-ban (most lehet, hogy rontom kicsit a hírnevüket, de egyébként egy egészen tisztességes kínálatú boltnak tartom), már tudtam, hogy esélytelen, hogy sáfrányos szeklicét és szerecsendióvirágot kapjak a zöldségek mellé. De azt azért feltételeztem, hogy egész köménymag csak lesz. A kb. öt méter széles fűszeres polc előtt ért a döbbenet: Nincs! Őrölt köménymagot találtam többfélét, de egész nem volt. Se Kotányi, se Horváth Rozi, se Lucullus, se Spar. Volt ellenben mézeskalács-fűszerkeverék, sokféle villámpác és még többféle buta fűszerkeverék, ami részben normális, finom fűszerekből, részben pedig teljesen felesleges holmikból (ízfokozó, nátrium-glutamát, csomósodásgátló stb.) áll.

Hogy akarunk így magyar csúcsgasztronómiát építeni? Hogy akarjuk azt elérni, hogy Magyarországon a legjobb éttermektől a legkisebb háztartásokig minőségi ételeket főzzenek-egyenek az emberek. Mert ez nem elsősorban pénzkérdés. Hanem hozzállás kérdése. Például azé, hogy Budapest egyik legforgalmasabb helyén lévő, magát a minőség és az árubőség jelszavaival hirdető nagy élelmiszerboltjában ne fordulhasson elő, hogy az ember ne kapjon köménymagot. Nem ötfűszerkeveréket, nem koriandert és kurkumát (bár ez sem lenne nagy elvárás), hanem egy itthon viszonylag régen és széles körben használt fűszert, a köménymagot. Persze, ennél nagyobb bajom ne legyen, és a húsleves pedig finom lett őrölt köménnyel is, inkább a jelenségre szeretném felhívni a figyelmet.

Ahogy a Kulináris Charta végén áll: „Étkezési kultúránk is megmentésre szoruló orrszarvú. Fogadjuk örökbe!” Én pedig továbbra is a Nagycsarnokba fogok zarándokolni olyan bonyolult termékekért, mint a köménymag.

Vigaszul - bár a Süsüből idézett részt nem találtam meg - álljon itt a fenti párbeszéd előzménye: