Múlt héten a védőnő azt javasolta, hogy egyek sok spenótot meg sóskát, mert kissé vashiányos vagyok. Ennek a tanácsnak én meg is örültem, mert mindkettőt nagyon szeretem. Rögtön el is csörtettem a boltba, hogy majd veszek fagyasztott sóskát, és másnap sóskaleves lesz az ebéd. (Nyamm!) Ám ott (majd később egy másik szupermarketben is) szomorúan kellett tapasztalnom, hogy nemcsak egész köménymag nincs, de „natúr” sóska sem. :(
Így kész sóskamártást tudtam csak szerezni, amiben van egy csomó felesleges dolog (például cukor, amit hivatalosan egyáltalán nem lenne szabad ennem), és nem lehet belőle igazi, savanyú, szájösszehúzó levest csinálni.
Emiatt - meg nagyböjti szerda lévén - kifőztem néhány tojást, és csináltam krumplipürét a sóskamártás mellé. Ez önmagában még nem lett volna nagy móka, azt leszámítva, hogy igen jól esett, és degeszre ettem magam délben. A hozzávalók második adagját azonban eltettem magamnak estére.
Vacsorára, hogy kicsit más legyen, egy tálkában egymásra rétegeztem a krumplit, a sóskát és a felkarikázott főtt tojást, majd az egészet megszórtam reszelt sajttal. Mivel a sütőnk lassan melegszik be, én meg már éhes voltam, ezért csak a mikróban olvasztottam össze a rétegeket. Még így is meglepően finom, és egészen látványos lett. (Igen, a fényképezési technikámon javítani kell. De már tényleg éhes voltam.) Olyannyira, hogy a Férj, aki köztudottan nem szereti a sóskát és a spenótot (ezért készült csak egy adag az étekből), így kommentálta: „Ez tök jól néz ki! Szerintem még én is szeretném!” :) Mivel azonban későn ébredt, így csak Baba és én burkoltuk be a rakott sóskát.
Tanulságok:
- Jövő tavasszal veszünk egy naaaaagy fagyasztót, és a Félévessel sok-sok friss sóskát, spenótot, cseresznyét, meggyet, málnát stb. fogunk lefagyasztani. Ő majd maszatol és hátráltat, én meg bőszen fagyasztok.
- Ebből a kajából legközelebb legalább két adagot csinálok, és kibírom, míg bemelegszik a sütő.
- Minden olyan ételből, amiről a Férj azt állítja előzetesen, hogy nem szereti, legalább két adagot fogok csinálni, mert legfeljebb beteszem majd a naaagy fagyasztóba a másodikat, vagy megvan a következő napi ebédem. Egyébként meg úgyis vidáman be fogja burkolni. :)
- Nem szeretem a Tescót, de lehet benne normális fagyasztott sóskát kapni.