Pomme-pomme

Egy korábbi receptet húznék elő, ami teljesen egyszerű, de nagy előnye, hogy működik. Lassan befejezek a Hagyományok Házában egy remek tanfolyamot, ahol különböző népi technikákat tanultunk. A népi étkezési szokásokról is volt egy óra, ahol többek között kalácsot sütöttünk. Az eredmény igen jó lett, ezért ajánlom mindenki figyelmébe. Ebből az adagból rengeteg apró kalácska lett. 

Kalács

1 kg liszt átszitálva (egy keveset hagyjunk ki a gyúródeszkára)

10 dkg vaj

3 tojás sárgája (a fehérjétől kevésbé lesz foszlós, azt hagyjuk meg a kenegetéshez)

10 dkg cukor

só

kb. fél liter tej

4 dkg élesztő a tejben felfuttatva

 

A langyos (dugd bele az ujjad, ha nem érzed se hidegnek, se nagyon melegnek, akkor pont jó) tej egy részébe (kb. 2 dl) keverjük el a cukrot, morzsoljuk bele az élesztőt, és nem huzatos helyen hagyjuk felfutni.

 

Közben szitáljuk a lisztet egy nagy tálba (Hagyjunk egy keveset a gyúródeszka belisztezéséhez!), üssük bele a tojást, tegyük bele a vajat és egy csipet sót. Kezdjük el gyúrni, majd amikor már minden hozzávaló kézmeleg, öntsük hozzá a felfutott élesztőt. Alaposan gyúrjuk össze, Ha nem akar összeállni, vagy nagyon kemény, öntsünk még hozzá a tejből. Akkor jó, amikor elválik az edény falától. Ezután szórjunk a tál aljára egy kevés lisztet, tegyük rá a tésztagombócot, és szórjuk meg a tetejét is. Takarjuk le egy konyharuhával, és tegyük félre kelni. (Huzattal vigyázzunk!) Amikor megkelt, formázzuk meg, úgy is kelesszük még egy keveset (15-20 perc), majd süssük ki!

 

 

Csak egy rövid bejegyzés az arányok kedvéért:
2 kg eper + 35 dkg diabetikus befőzőcukor = 5 kis üveg lekvár

A pontos végeredményt még nem láttam, mert éppen hűlnek.

Sajnos hosszabb szünetet kellett tartanom a blogolásban, az elmúlt időszakban minden időnket a lakáskeresés kötötte le. De úgy tűnik, meg találtuk az igazit, egy szép, világos tágas konyhával, rendes spájzzal, úgyhogy hamarosan érkeznek az újabb bejegyzések. Ezekben talán nagyobb számmal és jobb minőségben lesznek a fényképek, mert a mostani konyhámban kevéssé voltak jók a fényviszonyok az ételek megörökítéséhez.

Előző bejegyzésemben említettem, hogy a juhtúrós karaj előtt a vasárnapi menüben zöldségkrémleves szerepelt. A leves úgy jött létre, hogy anyukám rámhagyott egy kupac leveszöldséget, de nekem nem volt kedvem klasszikus becsinált levest csinálni, mert azt a család tőlem idősebb nőtagjai úgyis jobban tudnak. Ehelyett inkább nekiálltam kutakodni a Chefkoch-on és más hasonló oldalakon, hogy hogyan lehetne finom zöldségkrémlevest készíteni. Olvasgatás közben aztán rájöttem, hogy ebben sok ördöngősség nincs: az ember lánya puhára főz egy adag megfelelően összeválogatott zöldséget, kevés só és bors társaságában, összeturmixolja, beletesz ízlés és fölösleges kilók szerint több-kevesebb tejfölt/tejszínt/joghurtot, és összerottyantja az egészet. Az egyetlen, ami nehéz benne, hogy mennyi zöldségből mennyi leves lesz. Ezzel én is megjártam első körben, és turmixolás után jó sűrű bébipapi nézett rám a fazékból leves helyett. Így aztán hígítottam, amíg jó állagú nem lett, ennek eredményeként aztán három napig ettük a levest, és még le is fagyasztottam belőle.

Zöldségkrémleves
(ez egy nagy fazéknyi leves, legalább nyolcfős adag)
3 sárgarépa
négy közepes krumpli
egy petrezselyemgyökér
egy kis karalábé
egy fél zeller
só, bors
A zöldségeket megpucoltam és nagyjából egyforma darabra vágtam (Kivéve a petrezselyemgyökeret, mert az kissé fás volt, ezért nem akartam leturmixolni, csak félbevágva belefőztem a levesbé, aztán kidobtam.), és kevés só és bors társaságában feltettem főni. Forrás után kisebb lángon főztem tovább, amíg minden meg nem puhult. Célszerű annyi vízben főzni, ami pont ellepi a zöldséget, és turmixolás után hígítani, ha kell. Amikor minden megpuhult, összeturmixoltam, és tettem bele egy-egy nagy evőkanál tejszínt és tejfölt, majd összerottyantottam a levest.

Levesbetétként használhatunk levesgyöngyöt (Ezt lehet készen is kapni, töredelmesen bevallom, én még csak ilyet használtam, de most a recept láttán felbuzdultam, lehet, hogy készítek.), tésztát, rizst vagy a zöldségdarabok egy részét, amit nem turmixolunk össze.

Nagy feladat elé állított anyukám: mivel elutaztak, nekem kellett csinálni az ebédet, ráadásul olyat, amit a 86 éves nagynénénk is szívesen megeszik. Szerencsére a néni nem válogatós, de azért ne akartam nagyon extravagánskodni. Így végül egy több receptből mixelt  zöldségkrémleves és egy mindmegettés töltött karajrecept lett a befutó. A leves kicsit kalandosra sikerült, így azzal megtöltök majd egy önálló bejegyzést, előbb azonban a juhtúrós karajjal kapcsolatos tapasztalataim következnek.

Az egyik legfontosabb tanulság a juhtúróval kapcsolatos. Egyébként is híve vagyok a piacról, ha lehet, a termelőtől beszerzett alapanyagoknak, de most két tapasztalat megerősített ebben. Egyszer én, most meg anyukám vettünk BRINDZA feliratú készítményt két különböző gyártótól, két különböző boltban, abban a hitben, hogy a dobozban/tubusban jó kis sós-kesenyés juhtúróval szembesülünk. Aztán, hogy stílszerű legyek: A túrót! Mindkettő felerészben tehéntúróval kevert kulimász volt. Így ezek után alapos címkeolvasgatásba fogok kezdeni, rendszeres túróbeszerző körutakat szervezek az északi szomszédokhoz, illetve EZÚTON KERESEK MEGBÍZHATÓ JUHTÚRÓ-BESZERZŐHELYET BUDAPESTEN.

A hús mellé zöldhagymás cukkini készült és pirított krumpli. Az előbbihez csak felkarikáztam a zöldségeket, kis olívaolajon megpirítottam és nyakonöntöttem egy kevés tejszínnel. Kis üdeséget hozott az éppen még meg nem érkezett tavasz helyett.

Juhtúróval töltött karaj
5 szelet karaj
20 dkg juhtúró
egy csokor petrezselyem
egy csokor tárkony (szárítottal is jó, de egészen más lesz az íze)
só, bors
egy löttyintésnyi fehérbor
olívaolaj

A hússzeleteket kissé kiklopfoltam, és megkentem a juhtúróba kevert felaprított zöldekkel. Fogpiszkálóval megtűztem, és megpirítottam a batyuk mindkét oldalát egy kis olajon. Ezután ráöntöttem a bort, valamint egy kis vizet, és hagytam rotyogni. A juhtúró egy része ilyenkor kifolyik, így viszont, ha nem tettünk rá túl sok vizet, kapásból kellemes mártást is kapunk a hús mellé.

Ez egy rövid bejegyzés lesz az egyik kedvenc ételemről, ami nálunk csak húsvétkor van. (Lehetne persze máskor is, ha az ember főzne sonkát, vagy egy nagyobb fagyasztó boldog tulajdonosaként lefagyasztaná a sonkalevet.) Anyukám ilyenkor ugyanis a sonka főzőlevéből szokott krumplilevest csinálni, ami kicsit füstös, kicsit savanykás és nagyon finom.

Füstös krumplileves
egy liter sonkalé
krumpli (pontosan nem tudom mennyi, talán fejenként egy közepes)
egy pohár tejföl
1 nagy evőkanál liszt
1 babérlevél
A krumplit meghámozom, felkockázom, és a sonkalében felteszem főni a babérlevél társaságában. Sózni nem kell a levest, mert a sonkalé már így is elég sós. Amikor a krumpli megpuhult, akkor a tejfölben némi vízzel alaposan elkevert liszttel behabarom.

Ugyanennek az ételnek egy rokona a sonkaléből készült bableves, amivel azonban még nem volt szerencsém találkozni. Ha valaki tudja, hogy pontosan hogy készül (Lehet, hogy ugyanígy?), kérem, ossza meg velem!

A húsvéti hosszú hétvége első felét a férjem szüleinél töltöttük. Első este az édesanyja letámadott, hogy csináljunk sárga túrót, mert az egy hagyományos görög katolikus húsvéti étel, de ő még sose csinált. Legjobb társat választott a készítéshez, mert én még csak a nevét hallottam ennek az ételnek, de fogalmam sem volt róla, hogy készül, hogy néz ki. Ő viszont valami ismerőstől szerzett receptet, meg is csináltuk, nem is lett rossz. Ezen az eseten felbuzdulva szélessávú internetes közegbe visszakerülve kicsit utánaolvastam a sárga túrónak (Barátunk a Gugli...). Nagyon sok dolgot találtam, eltérő iskolákat (édes és sós, mazsolával vagy anélkül, jól felverve a tojást vagy csak kicsit összekeverve stb.), úgyhogy megpróbálom összegezni a tapasztalatokat. Az információk jelentős része az anyósomtól, a helyi görög katolikus újságból és a Nők Lapja Café három sárga túrós topikjából származik.

Ezt az ételt húsvétkor készítették, elsősorban görög katolikus vidékeken (Szabolcsban és Borsodban). A húsvéti sonka mellé tálalták fel. Készült édes és sós változatban is.

Sárga túró vagy szilka
10 tojás
1 liter tej
só, cukor
fűszerek, kiegészítők

Amiben szinte minden recept egyetért: A sárga túrót 1 liter tejből és tíz tojásból kell készíteni. Ebből lesz egy akkora adag, ami egy négy fős családban húsvétkor elfogy. Az adagot természetesen arányosan lehet növelni (minden deci tejhez egy tojás).

A sárga túrót édesen és sósan is lehet készíteni. Az édes változat tűnt elterjedtebbnek, és bár erősen megoszlottak a vélemények arról, hogy mennyi cukrot is kell bele tenni, a 3 evőkanál tűnt a legáltalánosabban elfogadottnak. Az édes változatba gyakran kerül mazsola, valamint esetenként fűszerek, például fahéj vagy szegűszeg. A sós változatba általában csak só kerül, de találkoztam fokhagymás-snidlinges-köményes változattal is.

És akkor a recept: A tejet felforraltam és belekevertem a kissé felvert tojást. (Erről megoszlanak a vélemények, hogy a tojást alaposan fel kell verni, vagy épp csak össze kell keverni. Én szerencsére ezeket a vitákat nem olvastam előtte, úgyhogy kicsit felvertem.) Ekkor kell beletenni a sót, cukrot és a fűszereket is. Ezután folyamatosan kevergetve addig főzzük (kb. 10-15 perc), amíg a tojás meg nem szilárdul, nem lesz „túrós” az állaga. Ha valamiért nem csapódna ki a tojás, egy kiskanál citromlével vagy ecettel lehet rajta segíteni, de tapasztalataim szerint erre nincs szükség.

Ezután laza szövésű textíliába öntöttem, fellógatttam, egy edényt tettem alá, és hagytam kicsöpögni (kb. fél nap). Ha nincs otthon gézünk vagy textilpelenkánk, készíthetjük sűrű szűrőben is, de ekkor nem áll össze elég jól.

Tálaláskor felszeleteljük a létrejött gombócot, és sonkával, kaláccsal esszük.

Ezt a receptet egyszer egy nagy német receptes oldalon találtam, és már többször is csináltam, mert kellemesen ötvözi az őszi ízeket, ami még ebben a tavaszba jött őszön is jól jöhet. Az eredeti receptet itt találjátok. Az étel egyik legnagyobb előnye, hogy egyáltalán nem bonyolult, alig igényel előkészítést, az ember csak berétegez mindent nyersen a tálba, és megsüti.

Rakott körtés-krumplis
(Ez egy bő kétszemélyes adag)
3 közepes krumpli
egy nagy körte (kb. 30 dkg)
10 dkg rokfort (ha ez valamiért nincs, helyettesíthető más penészes sajttal, minél kékebb-zöldebb és szagosabb, annál jobb)
2 dl tej
2 tojássárgája
1 tk. keményítő
3-4 szelet hajszálvékonyra vágott húsos szalonna, magyar nevén bacon (Vegetáriánus változatban ez elhagyható, akkor kicsit jobban kell sózni az ételt.)
só, bors
A krumplit és a körtét meghámoztam, és vékony (ez különösen a krumpli esetén fontos!) szeletekre vágtam, és váltakozva egy kivajazott tűzálló tálba tettem. Egy tálkában összekevertem a tejet, a tojássárgáját, a sajtot, a keményítőt, a sót és a borsot, és ráöntöttem a krumplira.

Tapasztalataim szerint mivel a rokfort elég darabos, ezért hajlamos megállni az étel tetején. Erre két megoldás van: 1) A sajt egy részét vagy egészét a körte-krumpli rétegek közé szórom, vagy 2) a sajtot kicsit megolvasztom, és így egyenletesen el lehet keverni a tejes keverékben.

Ezután a tálat 180 fokos sütőben kb. 45 percig sütöm. A bacont (ha van) 25 perc után fektetjük a rakott krumpli közepére.

Nagy örömömre Chili & Vanília rákapott a gerslire. Elsőként gerslirizottóját próbáltam ki egyik este. Miután úgy indultam haza, hogy tárkonyos fusillit csinálok, ami egy tejfölös-zöldséges tészta, de aztán rájöttem, hogy előtte meg két napig túrós tésztát ettünk sok-sok tejföllel, és hát a jóból is megárt a sok. Így kezemben a tésztához vett cukkinivel hirtelen megváltoztattam a vacsora irányát, és kipróbáltam a gerslirizottót.

Álljon itt Chili és Vanília receptje:

Háromhagymás gersli rizottó
20dkg gersli (hántolt árpagyöngy)
1csomag (6szál) újhagyma, (vagy ha nincs, egy szál póré, finomra szeletelve)
1 közepes vöröshagyma (esetleg 2 salotta), finomra aprítva
2 gerezd fokhagyma, finomra aprítva
5dkg vaj
1dl száraz vermut (vagy nem túl savas, száraz fehérbor)
1l zöldség-/húsleves
só, bors

A gerslit alaposan átöblítjük. A hagymákat finomra aprítjuk, és egy lábasban, a megolvasztott vajon, közepes lángon, fedő alatt puhára pároljuk (kb. 4 perc). Hozzáadjuk a gerslit, megkeverjük, úgy, hogy a szemeket egyenletesen bevonja a zsiradék, fényesek legyenek. Ráöntjük az alkoholt, és egy-két perc alatt hagyjuk elpárologni. Felöntjük a leves felével (amelyet kis lángon melegen tartunk), lefedjük, és alacsony lángon, 25 percig főzzük, néha megkeverjük. Ez után hozzáadjuk a leves másik felét, majd fedő alatt további 15 percig főzzük, amíg a gersli megpuhul, de kellemesen harapható. Ízlés szerint a végén adhatunk még hozzá egy kis friss vajat és reszelt parmezánt (mint egy rizottónál), de a nélkül is nagyon gazdag ízű. Sült csirke, füstölt libamell, halak, vagy grillezett zöldségek, pl. gomba kiváló körete.

 












Az én verzióm ezenkívül tartalmazott még egy félkarikára vágott cukkinit, amely körülbelül tíz percet rotyogott együtt az étellel. Az én gerslim egy decivel kevesebb vízben főtt puhára, és vált krémessé. Nagyon ízlett mindkettőnknek, ezúton is köszönjük, Chili!

Tegnap olyan sütit csináltam, ami nem konyhai pályafutásom csúcsa, viszont van egy tagadhatatlan előnye: Ha az ember lánya szombaton fél egykor döbben rá, hogy nem csinált még desszertet, és nem csak egy kis csokit szeretne elmajszolni az ebédhez, akkor könnyű és gyors megoldást nyújt. A recept kedvenc barátnőmtől származik, bár kissé átdolgoztam.

Mikrósüti
4 tojás
4 evőkanál cukor
3 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaópor
½ csomag sütőpor
3 dkg olvasztott vaj
Összekeverjük a hozzávalókat, kerek edénybe tesszük, és a mikróban 8 percig sütjük. Nagyon finom baracklekvárral.

Eddig a recept, és most jöjjenek a kiegészítések:

• Volt még itthon egy fél étcsokimikulásom, amit el akartam használni, mivel lassan már jön a nyuszi. Ezért ezt összetörtem, mikróban megolvasztottam, arányosan lecsökkentettem a vaj és a cukor mennyiségét, értelemszerűen kihagytam a kakaót, és az olvasztott csokit belekevertem a tésztába.
• Egy-egy marék mazsolát és diót kevertem a tésztába, viszont nem kentem meg lekvárral. A mazsolát előtte egy tálka vízben a mikróban megforraltam, hogy puha legyen. A diót apróra vágtam. Legközelebb a tészta tetejére fogom csak szórni, nem keverem bele, mert lesüllyedt az aljára.
• Viszonylag nagy (mély) tálat kell választani, mert nagyon megnő a süti. Nekem félig volt a formám, és így is kifolyt belőle egy kicsi.
  

Egy bejegyzés erejéig szakítok a gasztrovonallal, mivel ma esti konyhai ténykedésem eredménye nem ehető, viszont a „Ne a boltból” irányzatba éppen beleillik.
Bő egy évvel ezelőtt olvastam a Nők Lapja egyik blogjában, hogy mivel a folyékony szappan jelentős részben vízből áll (mily meglepő! :), így egyszerű szappanból otthon is készíthetünk folyékony szappant. Ennek több előnye is van:

1. Nem fizetsz annyit a vízért, és nem is kell akkora súlyt hazacipelni az illatszerboltból.
2. Természetes szappanokat jóval nagyobb választékban és barátibb áron lehet kapni, mint folyékony szappanokat.
3. Illóolajokkal olyanra illatosítod a szappanod, amilyenre jól esik.
4. Ez egy jó kis szöszmötölős foglalatosság, ami hosszú munkanapok után megnyugtató levezetés lehet, mert kicsit le is fáraszt, és szép, látványos és illatos eredménye van.

Folyékony szappan házilag
15 dkg szappan
12,5 dl víz
15 csepp illóolaj (ez lehet több, ha intenzívebb illatot szeretnél)

A szappan lehet bármilyen semleges illatú szappan, a fórumon főzött szappant ajánlottak, de annak én kedélyállapottól függően vagy jól viselem a szagát vagy nem. Éppen ezért most a egyik illatszerbolt saját márkás semleges szappanát használtam. Első lépésben a szappan fel kall aprítani vagy meg kell reszelni. Ehhez bizony össze kell szedni az erejét az ember lányának, vagy segítséget kell kérni. (Nekem valószínűleg holnap izomlázam lesz, legközelebb pedig vagy a konyhai robotgép aprítóját vagy egy erős férjet fogok igénybe venni ehhez a művelethez.) A reszelt szappan viszont igen jól néz ki.

Ezután kevés vizet öntünk egy fazékba (legyen legalább kétszerakkor űrtartalmú, mint amennyi szappant tervezünk, mert nagyon habzik és könnyen kifut), beleszórjuk a szappant, kis lángon el kezdjük melegíteni, és annyi vizet öntünk rá, hogy normálisan el lehessen keverni. Ekkor jön az ijedtség: Az elméletben szépen feloldódó, elkeveredő masszánk nagy göböket képez, és egyáltalán nem akar homogén krémmé válni... Ettől azonban nem kell megijedni, óvatosan tovább kell kevergetni és melegíteni, szükség esetén még vizet adva hozzá. A keveréshez először egy műanyag kanalat, aztán egy kis rugós fejű kézi habverőt. Egy idő és több kifutási kísérlet után sikerült feloldani a szappant, és szépen hozzáadagoltam a maradék vizet is. (A víz hozzáöntése a kifutást is megakadályozza, de persze lassítja az oldódást.)
Ezután már semmi más dolgom volt, minthogy 15 csepp illóolajjal (most éppen 5-5 csepp édesnarancs-, szegfűszeg- és narancsolaj) illatosítottam a szappant, majd kihűlés után pumpás flakonba töltöttem. 2006 karácsonyán ajándéknak csináltam már ilyen szappant, akkor a narancsolaj mellett őrölt fahéjjal illatosítottam a szappant, amitől finom lett az illata és érdekes barna színt kapott.

Annyit azért meg kell jegyeznem, hogy ez az egész folyamat, reszeléssel, mosogatással, elpakolással együtt nem biztos, hogy megéri, hacsak nincs benned erős alkotásvágy, amit éppen a folyékony szappanon akarsz kiélni. Bennem elég erős, úgyhogy azt hiszem, újra belevágok, ha elfogyott ez az adag.

Időnként kissé megszeppenve olvasom el egy-egy boltban, hogy mi mindent raknak bizonyos szelídnek látszó termékekbe. Ilyenkor aztán mindig elkap a hév, hogy csak házilag készítettet, biót stb. Aztán a lelkesedés általában a rendelkezésemre álló idő függvényében változik. Viszont épp egy ilyen kirohanás kapcsán találtam egy sajtkrémet házilag receptet, ha jól emlékszem, a Nők Lapja egyik fórumán.

Sajtkrém házilag
egy nagy pohár tejföl
egy kávéskanál só (vagy több-kevesebb ízlés szerint)
mindenféle ízesítő (ezekről mindjárt részletesebben)
egy szűrő
egy mély edény (elférjen benne a szűrő, és legyen kb. öt centi hely alatta)
egy textilpelenka
A metódus egyszerű: a tejfölt öszekeverem a sóval, beleteszem az ízesítő(ke)t és beleteszem egy rétegnyi pelenkával kibélelt szűrőbe. Az egészet rá az edényre, és legalább egy éjszakát hagyom csöpögni hideg helyen (pl. hűtőben). A végeredmény egy kissé savanykás krém lesz, olyan, mint amit a német Frischkäsének hívnak. Magyarra friss sajtként szokták fordítani, de szerintem ez röhejes....

És akkor a részletek:

• Szűrőbélelésre a textilpelenka a legjobb. Én próbáltam gézzel (abból legalább két réteg kell), de a pelenka vált be a legjobban. Pelenkából szép nagyokat lehet kapni, amiből szűrőnyi darabokat szab az ember. Többször használható (akárcsak a gyerek fenekén), viszont én mindig csak olyan mosásba szoktam tenni, amiben nincs öblítő, legfeljebb ecet és/vagy illóolaj.
• Tejföl helyett lehet joghurtot vagy jó sűrű tejszínt is használni. Minél magasabb az alapanyag zsírtartalma, annál több krémsajtunk lesz, és persze annál több kalóriát tartalmaz a végeredmény. Nekem a tejföl vált be legjobban, de lehet keverni is az alapanyagokat.
• Ízesítőnek bármit lehet használni, amit józan ésszel egy krémsajtba beletenne az ember. A Mesesajt óta tudjuk hogy ezen dolgok száma a végtelenbe tart, de a családi béke fenntartása érdekében tennék néhány javaslatot. Nálam nagyon jól beváltak a klasszikus zöldfűszerek (bazsalikom, kakukkfű, rozmaring, oregano, majoranna stb.) egymagukban vagy kombinálva. Őket jól egészíti ki egy kis gerezd fokhagyma. Ha van otthon belőlük friss, akkor vágjuk apróra és úgy keverjük a tejfölbe, ha nincs, akkor a szárított változat sem rossz. Szintén sikeres volt az olaszos zöldfűszer + sűrített paradicsom kombináció, valamint a Piros Arannyal ízesített is (kis körözött-utánérzéssel). Finom még a kapros, illetve a legutóbb kipróbált pestós verzió is. Ha van otthon kaliforniai vagy paradicsompaprikánk, és elég apróra tudjuk vágni, szép tiritarkává tehetjük a krémet.
• Ami az edény alján visszamarad, az a savó. Ezt állítólag sok mindenre lehet használni, kellemes, tápanyagban gazdag innivaló annak, aki szereti, és állítólag a fürdővízbe téve is jó hatású. Én általában azonban ki szoktam önteni, mivel ebből a mennyiségből elég kevés lesz.

Hétfőn egyedül voltam a munkahelyemen, tudtam, hogy nem fogok korán hazaérni, mert még tanítok is, és nagyon fáztam. Így délután megszületett a gondolat, hogy vacsorára valamilyen tartalmas, forró levessel kellene helyreállítani megbillent lelkivilágomat és hőháztartásomat.

Az ősszel egy közelünkben lévő remek olasz étteremben ettem első fogásként egy paradicsomos bablevest. Később Lénárd Sándor A római konyha című itáliai gasztronómiai barangolásaiban bukkantam egy rokonának nyomára Pasta e lenticchie (ceci - fagioli) néven. (Egyébként a könyvet melegen ajánlom mindenkinek, aki hajlandó a szerzővel egy kis térben és időben folytatott kalandozásra a római konyha körül. Egyik kedvenc gasztroalapművem, egy későbbi bejegyzésben mindenképp szeretnék még róla szót ejteni.)

Ahogy a könyvben a levesek kapcsán olvasható: „a háziasszony azon jogát sem csorbította senki, hogy az ősi szent eljárásmódokat szabadon variálgathassa a nap lehetőségei szerint.” Mivel a nap lehetőségei nekem meglehetősen szűkre szabottak voltak, így még csak nem is az ősi szent eljárásmódokat, hanem némi modern technikát (konzervbab, üveges pesto) is ötvöztem a vacsora érdekében. Ennek eredményeként egy illatos, laktató levessel nyugtattam meg saját és kedvesem korgó bendőjét, amely csak igen távoli rokonságot mutatott a cím olasz szereplőjével, viszont finom volt és gyorsan elkészült.

Zuppa di fagioli sietősen
fél liter sűrű (lehetőleg házilag eltett) paradicsomlé
egy doboz konzerv fehérbab
három kis marék gersli (ez lehetett volna több)
egy szál rozmaring
só, bors
egy kanálka pesto (ha van és ha kell)
A paradicsomlevet 2-3 dl vízzel felengedtem, felforraltam és beledobtam a gerslit. Kellemes állagúra (nem túl puhára) főztem egy ág rozmaring társaságában. A rozmaringgal vigyázni kell, a főzés során könnyen elszórja leveleit, ami nagyon zavaró a levesben. Legközelebb majd én is gézbe/tüllbe/fűszertojásba tekerem/rakom. Végül beleborítottam a babot, sóztam, borsoztam. Szükség esetén kevés pestoval ízesíthető, de ha elég aromás a paradicsom, és jó a rozmaring, akkor nem szükséges. Sűrű előétel vagy sajtos pirítóssal önálló fogás is lehet.

Pénteken egy nagyon kedves vegetáriánus vendégünk volt. A feladat nem volt egyszerű, mivel egy számunkra fontos emberről volt szó, aki ráadásul megengedheti magának, hogy kellemesebbnél kellemesebb éttermekben egyen rendszeresen. Azt tudtam, hogy ezekkel nem szeretnék versenyre kelni, hanem inkább néhány olyan ízt próbáltam előhozni, ami valamiért hozzánk köthető.

Így a következő menü mellett döntöttem:
Sürejes gombaleves
Kecskesajttal töltött puliszka forró körtével
Mákos őzgerinc

A leves régi családi recept, anyukámtól tanultam. Nem túl bonyolult és nagyon finom ízes. Nevét megkülönböztetésül kapta a családunkban járatos másik fajta „zöld” gombalevestől megkülönböztetendő. Utóbbi egy petrezselymes zöldséges leves (és én nem nagyon szeretem), a sürejes változatban viszont van mindenféle földi jó, tejföl, nokedli, paprika. A főételt Kalla Kálmán remek könyvéből vettem, lehetőségeim szerint kicsit átalakítva (Ő birsalmát készít köretnek, én most csak körtét találtam. Ő nem beszél a kecskesajt pontos típusáról, én viszont kedvenc sajtos boltomban kaptam egy remek francia kecskecamembert-t). Desszertnek egy mákos sütit tálaltam, aminek egy egyszerű változatára Mária Hajková Édeskönyvében bukkantam, és megbolondítottam egy üveg meggybefőttel és némi vágott mandulával.

---

Sürejes gombaleves

1 nagy marék aszalt gomba/30 dkg friss gomba
1 kis fej hagyma
1-2 dl tejföl
petrezselyemzöld
darált paprika vagy 1 szelet friss zöld paprika
pirospaprika
só, bors
rántáshoz zsiradék, liszt
reszelt tészta vagy nokedli

Az aszalt gombára kb. 2 dl meleg vizet öntünk és 1 percre betesszük a mikróba.  Ha friss gombából főzzük a levest, akkor azt megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk és szűrőn leforrázzuk. A hagymát nagyon-nagyon apró kockára vágjuk. A petrezselymet megaprítjuk.

Aszalt gombából:

Piros, de nem barna rántást készítünk, beledobjuk az apróra vágott hagymát és petrezselyem zöldet, jól összekeverjük és hozzáadjuk a piros paprikát.  Felengedjük 1 liter hideg vízzel. Beledobjuk a gombát, a sót, borsot, és a paprikát. Gyakori kevergetés mellett, óvatosan felforraljuk és kb. 10 percig főzzük.

Ha reszelt tésztát teszünk bele, akkor ahogy a leves elfőtte a habját rögtön beletesszük a reszelt tésztát és addig főzzük amíg a tészta meg nem puhul. Akkor belekeverjük a tejfölt, újból felforraljuk. Melegen, de nem tűzforrón tálaljuk, mert így jönnek elő a legjobb ízek.

Ha nokedlit teszünk bele, akkor kiforraljuk a levest, belekeverjük a tejfölt, ha forr belefőzzük a nokedlit, amikor újból felforrt a leves, akkor zárjuk le.

Esetleg még sóval, borssal kicsit fűszerezzük. A levesnek kicsit sósnak kell lenni, hogy kijöjjenek a finom ízek.

Friss gombából

Bő zsiradékra rátesszük a hagymát, kicsit dinszteljük, majd rátesszük a felaprított, leforrázott gombát és addig sütjük, míg pirulni nem kezd. Ekkor megszórjuk liszttel, kevergetve jól összesütjük. Beleszórjuk a paprikát, a petrezselyem zöldet és 1 liter vízzel felöntjük. Fűszerezzük. A továbbiakban megegyezik az aszalt gombából készült leves főzésével.

Kecskesajtos puliszka forró körtével
5-6 fős adag
240 g kukoricaliszt
5 dl víz
5 dl zöldség-/húsleves
80 g vaj
só
50 g kecskecamembert
két kisebb üveg/doboz körtebefőtt
1 dl fűszeres fehérbor
két csurgatásnyi méz
fahéj, szegfűszeg
2 teáskanál étkezési keményítő

A vizet, a levest és a vajat felforraljuk. Beleöntjük a kukoricalisztet és állandó kevergetés mellett 10 percig lassú tűzön főzzük. (Ez nagyon fárasztó. Lehet, hogy edzeni kellene karizomra?) Közben karikákra vágjuk a kecskesajtot. Kiöblített, esetleg vékonyan kiolajozott kis puding-/muffinformákat félig megtöltünk puliszkával. (Nekem 10 formára volt elég az adag.) Belenyomjuk a kecskesajtdarabokat, és beborítjuk a maradék puliszkával. Elég gyorsan kell dolgozni, és talán a puliszkát sem kell 10 percig főzni, mert nagyon gyorsan összeáll, és akkor kissé darabos lesz a végeredmény.

A körtéhez 1 dl bort és a körte levéből 4 decit némi őrölt fahéjjal és szegfűszeggel összeforraljuk, és beleteszünk két csurgatásnyi mézet. Egy tálkában a keményítőt kevés(!) vízzel simára keverjük, és a léhez adjuk, és felforraljuk. Beledobjuk a körtéket, és addig melegítjük, amíg a körte is át nem forrósodik. (Tovább nem, mert akkor megszottyosodik a körte.)

A puliszkákat kiborítjuk a formából, és a forró körtével tálaljuk.


Mákos őzgerinc
egy őzgerincnyi
4 tojás
150 g cukor
200 g darált mák
1 evőkanál vaníliás cukor
30 g rétes liszt
fél csomag sütőpor
1 üveg meggybefőtt
2 marék vágott mandula
csokimáz

A tojásfehérjékből kemény habot verünk. A sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük (20 percig, írta Mária Hajková. A robotgépnek hála ez némiképp lerövidült.). Belekeverjük a mákot, a vaníliás cukrot, a sütőport és a lisztet. A tojáshab felével elkeverjük. Beletesszük a lecsöpögtetett meggyet és a mandulát (Tegyünk félre egy keveset díszíteni!). A többi tojáshabbal lazán összeforgatjuk, és sütőpapírral kibélelt őzgerincformába öntjük. 180 fokra előmelegített sütőben kb. fél órát sütjük. (Ha nagyon pirulna a teteje, takarjuk le alufóliával!) Ha kihűlt, bevonjuk csokimázzal és megszórjuk a maradék mandulával. (Ez utóbbi kettőt csak akkor, ha van időnk, kedvünk, alapanyagunk. Anélkül is nagyon finom, bár kevésbé szép.)


Sajnos ez a bejegyzés technikai okok miatt (Kicsit kapkodtam, és csak homályos képeket sikerült csinálnom...) nem tartalmaz képeket. Viszont mind a sok finomat próbált vendégünk, mind állandó kritikusom, a kedvesem visszajelzései megőrzésre és újrafelhasználásra alkalmasnak minősítették a recepteket.

Engem is elkapott a blogoló hullám. Remélem, kedves Olvasó, találsz majd érdekes bejegyzéseket, és nem csak magam számára örökítem meg gasztronómiai és egyéb kapcsolódó élményeimet.

Mivel szívesen főzök, ráadásul mostanában megszaporodtak nálunk a vendégek, egyre többször készítek valami olyat, ami jó, ha nem nyom nélkül tűnik el a feneketlen bendőkben, hanem recept/fénykép/bejegyzés formájában visszakereshető lesz. Az ételeken kívül terveim szerint néhány többé-kevésbé kapcsolódó témába is belekóstolnék, beszerzőhelyek, éttermek, (szakács)könyvek is felbukkannak majd ezen az oldalon.