Pomme-pomme

Most, hogy már a Kisebbik is egy picit nagyobb, meg elég kiszámíthatóan alszik, jobban marad kapacitásom a befőzésre. Előremozdította még a befőzési kedvemet az is, hogy egy kedves barátunktól egy láda cseresznyét és egy láda sárgabarackot is kaptunk.

A cseresznyéből mindenmentes befőtt készült a befőzőmasinában.

Piacon vett cseresznyéből és meggyből szörpöt és lekvárt készítettem. Ehhez csak nyírfacukrot adtam, ízre jó is lett, állagra nem tökéletes, még kísérletezni kell vele.

A sárgabarack kb. feléből egyszerű nyírfacukros lekvár lett kevés pektinnel és citromsavval. Kaldeneker György levendulás receptjein felbuzdulva másfél-két kiló barack levendulás baracklekvárként végezte. Ebbe a megtisztított barackon kívül xilit, pektin, citromsav, friss és (mivel az kicsit kevésnek bizonyult) szárított levendula került. Az idei befőzésből nálam egyértelműen ez áll a dobogó tetején, nagyon finom lett. (Legalábbis az én ízlésembe nagyon beletrafált.)

A maradék sárgabarackból kísérletképpen csatnit (chutney) készítettem. Cserke javaslatára a krisnások receptje volt a kiindulópont. Némiképp változtattam rajta: Nem volt fekete szezámmagom, majd a főzés kezdetekor kiderült, hogy mazsolám se. Végül azt kaptam a szomszédunktól egy fél csomaggal, amit aszalt szilvával egészítettem ki. A recept szerint több víz kellett volna hozzá, de én ennyivel találtam jónak az állagát.

A lekvárokat eredetileg csak száraz dunsztba akartam tenni, de több minden keresztbe jött készítés közben, így végül kissé kihűlt, mire üvegbe került. Ezért biztos, ami biztos, meggőzöltem.

Tegnap este pedig levezetésként 5 kiló meggyből még a Hős Férj segítségével mindenmentes befőtt is készült.

Sárgabarackos csatni

2 kg sárgabarack

6 evőkanál citromlé

100 ml víz

4 evőkanál vaj vagy ghí

két hétcentis fahéjrúd

1 evőkanál finomra reszelt friss gyömbér

összesen 170 g mazsola és apróra vágott aszalt szilva

150 g nyírfacukor

1/2 kk. só

1/4 kk. erőspaprika (ettől egyáltalán nem lett csípős)

A barackot megmostam, kimagoztam, és héjastul apró kockákra vágtam. A fűszereket megpirítottam a vajon, majd hozzáadtam a többi hozzávalót. Szorgalmasan kevergetve addig rotyogtattam, míg kicsit darabos szószos állaga lett. Forrón üvegbe töltjük, öt percre fejre állítjuk, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Most, hogy az aprónép nem olyan nagyon apró, mint tavaly nyáron, felcsillant a remény, hogy idén több zöldséget-gyümölcsöt tudok eltenni télire, mint az elmúlt két évben. Ehhez segítségül - némi célzott sóhajtozás után - kaptam egy befőzőautomatát névnapomra. A ketyere nem bonyolult: Egy fűtőszállal rendelkező nagy fazék, amiben meg lehet gőzölni az eltevésre váró zöldséget, gyümölcsöt, sőt a használati utasítás szerint akár húst is. A gőzölés miatt nem szükséges tartósítószer, és akár cukormentes befőtteket készíthetünk. Korábban már többféle dolgot tettem el gőzöléssel, a befőzőautomata csak egyszerűsíti az egész macerát, nem kell úgy figyelni a befőttekre, hogy mikor mennyire forr a víz, milyen hőmérsékleten, meddig kell hőkezelni a gyümölcsöt/zöldséget, hanem a gép a szükséges ideig egyenletes hőmérsékleten tartja a vizet. Ezt főleg most ebben a két kisgyerek után szaladgálós időszakban nagyon tudom értékelni.

Elsőként spárgát és sóskát tettem el néhány üveggel. Ezzel az eljárással a spárga elég puha lesz, de bizonyos ételekbe (pl. leves), kiválóan fogyasztható. A sóska szépen megőrizte a színét (az ízét még nem tudom), csak az meg kissé lelombozó, hogy egy óriás zsák sóskából lesz két kis üvegnyi...

Második körben a felső szomszédaink segítségével szerzett fantasztikusan finom eperből készítettem lekvárt. Ehhez segítségem is volt:

Hogy a segítség vagy a lekvárkevergetés késő esti időpontja miatt történt-e, hogy a lekvár kissé folyós lett, nem tudom. De ízre nagyon jó, a következő gyümölcsnél pedig valószínűleg belevágok a szörp-lekvár készítés kombinációjába. Ha minden jól megy, a jövő héten érkezik hozzánk egy nagy adag kisvárdi cseresznye.

Az eddigi mérleg:

- 4 üveg zöld spárga (1 kg spárgából)

- 3 üveg fehér spárga (1 kg spárgából, de elég vacak volt)

- 2 üveg sóska (1 kg sóska)

- 20 üveg eperlekvár (7 kg eper)

Bár a hétvégére hidegfrontot, szélvihart mondanak (ami még mindig vidámabb, mint a hózvihar tavaly ilyenkor), ezen a héten határozottan tavasz van. Kizöldült az ablakban a snidling, amit kint felejtettem az ősszel, gondolván, hogy majd ilyentájt ültetek a helyére valamit, aztán ő meg saját szorgalomból szép kis zöld bozóttá lett. Talán lassan a felső légúti nyavalyák is távoznak a családból, volt belőlük a télen bőséggel. A piacon is kacsingat a tavasz, már a múlt héten vettem egy csokor medvehagymát (igaz, hogy az ökoszememet behunytam, és nem kérdeztem meg a bácsitól, hogy honnan érkezett). Kétfelé osztottam, az egyik feléből házi sajtkrém készült, a másik felét rizottóba tettem.

A rizottó a szokott módszer szerint készült, csak most medvehagyma, felkarikázott cukkini és egy kis kukorica került bele.

Kedves vendégeink voltak ma este, a két gyerek is nagyon fel volt dobva tőlük. A Kisasszony egy csomót lotyogott, a Fiatalúr pedig vigyorogva mutatta be kissé imbolygós állótudományát. Az egyik vendégünk mind a gluténnal, mind a tejjel hadilábon áll, így olyan süteményreceptet kerestem, amiben egyik sincs. Kapóra jött nekem az egyébként mérsékelten szimpatikus paleo-őrület.

Kiindulásként egy paleós mákos muffin receptet használtam. Több dolgot módosítottam azonban rajta. Végül a mákon kívül nem tettem bele más szilárd alapanyagot (diós és kókuszos verziót találtam különböző honlapokon). Viszont más, hagyományos muffinreceptekkel szemben kissé száraznak tűnt a recept az összetevők alapján. Így került bele némi kókuszvaj, amit egyébként eddig csak szappankészítésre használtam, de mivel az állaga elég hasonló a vajhoz vagy a margarinhoz, úgy gondoltam, megfelelő lesz. Végül az aszalt gyümölcsöket egy másik kedves barátunktól kapott kiváló szabolcsi meggyre cseréltem.

Meggyes-mákos muffin

200 g darált mák

4 tojás

két marék meggy (Ha szükséges, magozd ki!)

100 g eritrit (lehet nyírfacukor vagy más édesítő is)

100 g kókuszvaj/margarin/vaj

egy kiskanál szódabikarbóna/sütőpor

A tojásokat kézi habverővel felvertem. A kókuszvajat kicsit megolvasztottam. Hozzákevertem az összes többi hozzávalót, és muffinformákba töltöttem. Kb. 20-30 percet sütöttem.

Mivel már a család legkisebb tagja is egyre változatosabb dolgokat eszik, megint erősebb lett az érdeklődésem a babaételek iránt. Fő forrásom továbbra is W. Ungváry Renáta: A Kismama babakonyhája című könyve, de most a második (ráadásul igen jóevő) gyereknél már én is bátrabban kísérletezem. Az egyik legjobb ötlet, amit az esetek többségében alkalmazni is szoktam, hogy a zöldségeket nem főzöm, hanem sütöm. Kb. fél óra alatt sütőzacskóban vagy alufóliában hihetetlenül finomra és édesre sülnek a zöldségek. És ha például céklát is sütök (aminek most úgyis szezonja van, és a gyerekeimnél is bevált), akkor abból lehet félretenni egy jó salátához.

Most viszont nem sütöttem, hanem főztem, viszont így is jó kombiétel lett belőle. Ugyanis csirkehúsból és -májból, valamint répából és fehérrépából készítettem egy "levest". A répákat és a húsok nagy részét külön-külön leturmixoltam és lefagyasztottam babaételnek. (Jégkockatartóban vagy más szilikonformában szoktam fagyasztani, aztán ha megdermedtek, fagyasztózacskóba átrakni. Szilikonformából a szappankészítés miatt elég jelentős készletem van, így lett a múltkor répamaci cukkinivirágokkal. A húsmaszat most elég sűrű lett, így abból csak kis gombócokat tettem egy tálcára két kiskanállal.) A májak egy részét kicsit továbbfűszereztem, és megettem ebédre. A levet pedig szintén lefagyasztottam, jó lesz alaplének rizottóhoz, mártásokhoz. Természetesen más zöldségekkel is lehet kombinálni a receptet, volt már cukkinis és hús nélküli változatom is.

Sokáig nem voltam nagy barátja a hideg leveseknek. Először is, egy rendes ebéd  az meleg. Másrészt hideg levesből sokáig csak a menzai gyümölcsleves rémlett fel, ami kellően elriasztó példa. (Mindig kiszemezgettem belőle a meggyeket, a túlpuhult alma-körte és a jó vastagon behabart lé megmaradt.) Most meg rövid idő alatt a második hideg leves receptje kerül ide, úgyhogy csak megbarátkozom a műfajjal.

Hideg uborkaleveshez először Ráspinál volt szerencsém, csak akkor még nem sikerült átlépnem a hideg levesekkel szembeni gátlásaimat.  A múlt héten viszont meglátogattuk a sógornőméket, megköszöntöttük az egyéves csupamosoly unokahúgomat (Isten éltesse ezúton is!), és a kánikulában ettünk egy igen finom levest. Aztán a sógornőm szabadkozott, hogy ez olyan egyszerű, és ne haragudjunk, hogy csak ilyet csinált. Én meg rögtön elkértem a receptjét, és már készült belőle kétféle verzió is, fokhagymás és fokhagymátlan. Nekem ez utóbbi jobban ízlett, a fokhagymás kicsit csípős volt (pedig csak egy kis gerezd került bele), és olyan volt, mint egy felhígított tzatziki (mert a kaprot leszámítva az is). Óriási előnye, hogy nem kell főzni, turmixolni, a legnagyobb munka vele az uborka lereszelése. :) Az eredeti recept szerint füstölt lazacot is kellene bele tenni. A környékbeli boltokban az nem kapható, így kimaradt. 

Hideg uborkaleves

2 kígyóuborka

4 dl tej

egy nagy pohár joghurt

só, bors

kapor

egy zacskó kis mozzarellagolyó (ha az nincs, akkor egy nagyobb mozzarella felkockázva)

igény szerint egy gerezd szétnyomott fokhagyma, illetve füstölt lazac

Az uborkákat meghámoztam, lereszeltem. Egy edényben összekevertem az összes többi hozzávalóval, és jól behűtöttem.

(Ez a poszt hetekkel ezelőtt íródott, elvileg lett volna hozzá kép is. De azt nem találom sehol, így most kiteszem a szöveget, itt úgyis kisütött a nap. :)

Mit tegyen egy jó feleség, ha a Férj negyven fokban tíz perccel ebéd előtt lógó orral azt kérdezi, hogy „Nincs leves?”? Abban biztos voltam, hogy a tűzhelyet még annyi időre sem vagyok hajlandó begyújtani, amíg egy zacskós levest megfőzünk. (Az ebéd többi része előző este elkészült szintén időjárási okok miatt.) Emlékeztem rá, hogy a nyári Stahl magazinban vannak hideg levesek. Fellapoztam, persze olyan nem volt, amit egyáltalán nem kellett volna főzni, de ötletet adott, és hála a július elején lefagyasztott meggynek (amiért ezúton is óriási köszönet Barnának!), sikerült levest rittyentenem tíz perc alatt főzés nélkül. És egyúttal megdöntöttem azt a hitemet is, hogy én nem szeretem a gyümölcslevest. (Nem ám, azt a langyos, édes kulimászt, amit az iskolai menzán adtak.)

Joghurtos meggyleves tíz perc alatt

30 dkg fagyasztott meggy

egy kis pohár joghurt (175 g)

egy nagy evőkanál cukor, eritrit vagy más édesítő

szegfűszeg

fahéj

A meggyeket annyira olvasztottam csak meg a mikróban, hogy a botmixer már elbírjon velük. Néhány szemet félretettem levesbetétnek. Összeturmixoltam a hozzávalókat, egy löttyintésnyi vizet adtam hozzá, hogy ne legyen túl sűrű. Beletettem a kimaradt meggyeket, és gyorsan megettük. Két adag lett.

Az egésznek a családom az oka. Nekem ugyanis nem barátom a tiramisu. Először is van benne kávé, aminek én csak az illatát szeretem (meg szappanba is nagyon jó), az ízét viszont nem. Meg kell bele nyers tojás, amitől ösztönösen viszolygok, különösen ebben a melegben. Viszont adva van egy Férj, aki nagyon szereti. Ráadásul még azokat a bolti förmedvényeket is képes megenni, amik hasonló név alatt futnak. Adva van továbbá egy sznob leányka, aki csak a Márkás Babapiskótát hajlandó megenni, a márkátlan nem finom. (Nagymamát ezúton is üdvözlöm... :) Egyedül a kisfiam nem járult hozzá a tiramisu születéséhez, csak azzal, hogy érdeklődve figyelte az etetőszékből, ahogy kevertem a krémet. 

A tojásmentes krémmel rendelkező tiramisuk döntő többségében keményítővel/pudingporral sűrítik. Egy kivételt találtam, a Nosalty-n egy mézes változatot, ahol a méz adja a kellő sűrűséget. Köszönet érte Fagyal Hajnalkának! Egy kicsit azért változtattam rajta, nem tettem tejet a kávéba, és csak mézet használtam, cukrot nem. (Mert nem volt itthon. Ha meg már úgyis van benne cukros babapiskóta meg méz, akkor nem pazarolom rá a méregdrága eritritemet. :)

Tiramisu tojás nélkül, mézzel

20 dkg babapiskóta

3 dl kávé

két löttyintés rum

250 g mascarpone

3 evőkanál méz

keserű kakaópor

A lefőtt kávéba belekevertem egy löttyintésnyi rumot, és hagytam kihűlni. Egy edényben habosra kevertem a mascarponét, a mézet és még egy löttyintésnyi rumot. A babapiskótákat egy pillanatra (Tényleg egy pillanat legyen, mert elázik! Persze, ha Márkásat használtam volna...) a kávéba mártottam, és kiraktam velük egy 20x30 centis tál alját. Rákentem a krém felét. Utána még egy sor piskóta és a krém másik fele következett. Végül megszórtam kakaóporral, és egy éjszakára ment a hűtőbe. (Elvileg 1-2 óra múlva már fogyasztható.) Ez egy négyszemélyes adag, de a Férj + két vendég igen gyorsan elpusztították.

A lecsókészítés nálunk a Férj privilégiuma/feladata, de a piacról hazafelé, kosaramban egy gyenge tökkel arra gondoltam, ebből most nem tökfőzelék és nem is töltött tök lesz, hanem valami újdonság. Így akadtam a tökös lecsóra. Bár több receptet végignéztem, sehol nem emlegették, hogy a tökkel oly gyakran együtt járó kaprot ebbe is lehetne tenni. De mivel a paprikás szaft és a kapor párosítása szerintem szintén jó dolog (lásd pl. a Kedvessy-karajt), így arra jutottam, ebből se maradjon ki a kapor, és ezt nem is tettem rosszul. A másik újításom annyi volt, hogy a paradicsom egy részét csak a legvégén adtam a lecsóhoz, így az nem főtt szét.

Tökös lecsó

2 nagy hagyma

1 kg paradicsom

1 kg tök

2 kg paprika

zsiradék

pirospaprika

kapor

só, bors

Minden zöldséget megpucoltam, felkockáztam. A hagymát megdinszteltem, megszórtam pirospaprikával, majd rádobtam a paprikát, a tököt és a paradicsom felét. Megfűszereztem (kapor, só, bors). Puhára pároltam, majd a legvégén hozzáadtam a maradék paradicsomot, és lezártam alatta a tüzet.

Ez egy jókora adag lett, ha elfogyott, majd megírom, hogy pontosan hány személyes. Rizzsel ettük.

Ízlés szerint lehet még cifrázni kolbásszal, virslivel, tojással stb.

Lassan véget ér az eperszezon, és nem is vagyok nagy rajongója a gyümölcsnek, de pár hete mégis csak az eper lett a vacsora főszereplője. Már régóta próbáltunk egy baráti házaspárral időpontot egyeztetni, hogy meglátogassanak minket, végül egyetlen este volt alkalmas, aznap, mikor megjöttünk a nyaralásból. Hazafelé délelőtt megálltunk alapanyagokért a Fehérvári úti piacon, és délután összeraktam a vacsorát. Igazi májusi gasztrogiccsként spárgát és epret használtam. A sült kacsamell mellé zöldspárgás-epres saláta került (zöldspárga feldarabolva, kevés vajon roppanósra sütve, felcikkezett eper, só, bors, olívaolaj, balzsamecet). Desszertnek pedig sűrű, formába öntött csokipudingot készítettem, és eperöntettel tálaltam. Az eperöntet nagyon egyszerű volt, összeturmixoltam az epret, kicsit megédesítettem és felforrósítottam.

A maradék epermártást natúr joghurtba kevertem, ami persze klasszisokkal jobb, mint bármilyen bolti fűrészporos epres joghurt. Ez adta az ötletet ahhoz is, hogy némi epret átmentsek a későbbiekre is. Így ma egy újabb kiló epret leturmixoltam, és jégkockatartóban lefagyasztottam.

Végül a nagyon csokis puding receptje:

Csokoládépuding formában

4 dl tej

40 g keményítő

10 g keserű kakaópor

50 g étcsokoládé

100 g cukor/eritrit

A tej nagyobb részét egy kis edénybe tettem, beleolvasztottam a csokoládét, majd felforraltam. A maradék tejben elkevertem a keményítőt és a cukrot, majd hozzáadtam a forró csokis tejhez. Felforraltam, kicsit hagytam besűrűsödni, és formákba öntöttem. Jól megszilárdult, és szépen kitöltötte a formát. Most egyszerű muffinformát használtam, de szerintem aprólékosabb mintákkal is jól működhet.

Ez egy viszonylag egyszerűen elkészíthető sütemény, a beletett alapanyagoktól függően lehet tejcsokis nagyonédeskulimászos vagy egészen keserű magas kakaótartalmú étcsokival. Én ez utóbbit kedvelem, de most nem magamnak sütöttem, így az első verzió lett. Alapja egy kissé sűrűbb (és egy tálban elkészíthető!) kakaós piskóta, amire meggy (vagy más gyümölcs) kerül, végül egy pudingszerű csokikrém jön a tetejére.

Csokis-meggyes süti

10 tojás

250 g cukor

200 g liszt

50 g kakaópor (Nem az instant, hanem a keserű sötétbarna! A liszt és a kakaópor lehet más arányban is, attól függően, hogy mennyire szeretnénk sötétre a tésztát. De összesen 250 g legyen.)

két üveg meggybefőtt

8 dl tej

80 g keményítő

20 g kakaópor

100 g cukor

100 g csokoládé

A tojásokat kettéválasztottam. A fehérjékből kemény habot vertem, majd lassan beleszórtam a cukrot, és a legnagyobb fokozaton tovább vertem, míg fényes lett. A legalacsonyabb fokozaton belekevertem a tojássárgájákat, és beleszórtam a lisztet meg a kakaót. Egy nagy gáztepsibe simítottam a masszát, és 180 fokon megsütöttem.

Levágtam a kihűlt piskóta szélét, hogy egyenes legyen, és köré raktam egy állítható sütőkeretet. (Ha valakinek nincs ilyenje, akkor vagy magas falú formában készítse, vagy alufóliacsíkokból barkácsoljon neki keretet, hogy ne folyjon le a krém!) Rászórtam a meggyeket.

A tej nagy részében felolvasztottam a csokit, majd felforraltam, közben kevés hideg tejben elkevertem a keményítőt, a kakaóport és a cukrot. (Mindezek helyett használhatunk két tasak pudingport is, de minek.) A forró tejhez öntöttem, egyet rottyan, és kész. Gyorsan ráöntöttem a meggyekre, és a hűtőben hagytam megdermedni.

Ez egy nagy adag lett, normál tepsihez felezni kell a mennyiségeket. Kép nincs. Megették. (Mármint a sütit, nem a képet.)

Szerintem finom lenne körtével vagy banánnal is.

Szerda lévén ismét a böjtös ételek sorát gyarapítom itt, a blogon. A cukkini meg a rukkola nagyon könnyűvé teszi az ételt, kicsit olyan érzés, mintha egy tavaszi mezőn legelészne az ember. :)))

Tiritarka tészta cukkinivel és rukkolával

egy cukkini

két marék rukkola avagy borsmustár

egy doboz (200g) szemcsés friss sajt (Körniger Frischkäse, ami a fura neve ellenére nagyon finom)

színes csavart tészta

olívaolaj

só, bors

A tésztát feltettem főni. Közben félkarikákra vágtam a cukkinit, majd kevés olajon megpároltam. (Nem kell túl puhára, jó, ha picit ropog.) Belekevertem a megfőtt tésztát, rászórtam a durvára aprított rukkolát, sóztam, borsoztam, és összekevertem a sajttal. Két adag lett.

Ma egy a tócsni-Reibekuchen-családba tartozó ebédet csináltam. A szép cukoreredmények megtartása érdekében nem krumpliból, hanem mindenféle egyéb zöldségből, az egyszerűség kedvéért pedig nem serpenyőben, hanem a sütőben készítettem el. Fetás-petrezselymes macót ettem mellé.

Zöldséglepények fetás öntettel

egy csomag leveszöldség (nekem volt: három sárgarépa, két fehérrépa, egy-egy cikk karalábé, zeller és kelkáposzta és egy fél vöröshagyma)

3 tojás

kevés olaj

200 g feta(szerű) sajt (ebből talán elég kevesebb is, így elég tömény lett)

egy pohár (175 g) tejföl/joghurt/kefír

egy csokor petrezselyem

A zöldségeket mind áteresztettem a konyhagépem julienne-szeletelőjén (ennek hiányában durvára kell reszelni), összekevertem a tojásokkal, sóztam, borsoztam. Sütőpapírra kis kupacokat halmoztam belőle. 200 fokon sütöttem kb. öt percig, aztán megkentem egy kevés olívaolajjal, majd további 20 percig sütöttem 180 fokon.

A mártáshoz villával összetörtem a sajtot, belekevertem a tejfölt és a felaprított petrezselymet.

No, még nem az ifjabb Dánielé, az övé két hét múlva lesz, de szerencsére vannak más babák is a családban. Az unokahúgom keresztelője lesz vasárnap, ha már csak a Férj viseli a képünket, legalább egy kis édességgel szerettem volna hozzájárulni az ünnep fényéhez.

Bogarásztam a receptek között, természetesen most mindenképpen olyat kerestem, ami nem túl bonyolult, és lehetőleg nem kell hozzá brümmögős háztartási gépet használni. (Most még viszonylag sokszor rövidet, és napközben elég felületesen alszik a fiatalúr, nem szerettem volna, ha éppen erre ébred.) Egy mogyorótorta receptből indultam ki, de elég alaposan átdolgoztam, végül meggyes-mákos lett belőle. Ráadásul az én kocka fejemnek nem tetszett az evőkanállal való mérés, így SI-mértékegységekben is lemértem a hozzávalókat. Fénykép készült, de mivel Dr. Oetker dekorációs anyagai nem pont úgy viselkedtek, ahogy reméltem, meg a Férj elvitte magával a fényképezőgépet, mielőtt letölthettem volna a fényképeket, így marad a puszta szöveg.

 Meggyes-mákos torta

3 tojás

100 g cukor (kb. 6 evőkanál)

egy csomag sütőpor

120 g liszt (kb. 6 evőkanál)

60 g mák (kb. 7 evőkanál)

1 dl napraforgóolaj (kb. 5 evőkanál)

2 dl tej (kb. 10 evőkanál)

meggylekvár

A hozzávalókat a meggylekvár kivételével összekevertem. Ezzel egy teljesen folyékony masszát kaptam, figyelni kell rá, hogy elég jól szigeteljen a sütőforma! (Nekem csatos formám volt, aminek az aljába beszorítottam egy darab sütőpapírt, így nem szivárgott ki.) A tésztát 18 centis tortaformában megsütöttem, majd kettévágtam. (Talán lehetne háromfelé is, én nem voltam elég bátor.) Megkentem jó darabos meggylekvárral, és cukormázzal vontam be.

Nemcsak a nagymamák, hanem a Férj is bevetette magát a konyhába, nagy sikerrel. :)

http://demizson.blog.hu/2013/02/10/aktivitas_konyhafronton

Ismét alkottam valami jót. Ezúttal nem a konyhában, hanem a Péterfy kórház szülészetén. Íme:

Január 22-én megszületett Dániel András. Itthon szépen alakulnak a napok, éjjel is egészen jókat alszunk. A Kisasszony is nagyon aranyosan fogadta az öccsét. A blogon viszont emiatt erősen csökkent aktivitás várható, főként hogy gasztronómiai téren a nagymamák gondoskodó segítségét élvezzük.

Január 6-a - bár Magyarországon az év végi ünnepek miatt nem kap olyan nagy hangsúlyt - mind a keleti, mind a nyugati keresztény egyházak fontos ünnepe. A Julianus-naptárt követő ortodox országokban (Szerbia, Oroszország stb.) ekkor ünneplik Krisztus születését, a gregorián naptárt követő keleti rítusú egyházak (pl. a magyar ortodox egyház vagy a görög katolikus egyház) Vízkereszt ünnepét üli meg, Jézus megkeresztelkedését (Mt 3-13-17), míg a római katolikus egyházban a Vízkereszt mellett három napkeleti bölcs látogatására emlékeznek (Mt 2, 1-12).

Az ünnephez természetesen számtalan szokás is kapcsolódik. Magyarországon ekkor van a vízszentelés, több nyugat-európai országban pedig különleges süteményt sütnek e napon. A receptek Mexikótól Svájcig rendkívül változatosak, közös bennük viszont, hogy a sütibe belesütnek egy babot/mandulát/pénzérmét/porcelánfigurát. Aki ezt megtalálja, az lesz arra a napra a család királya.

A teológiai és kulturális összehasonlító vizsgálatok után jöjjön a személyes érintettség. Nyáron francia barátok meghívására Burgundiában töltöttünk néhány igen kellemes, kulturális és kulináris élvezetekben is bővelkedő napot. Egyik nap hosszan bogarásztunk egy könyvesboltban, és a Kisasszonnyal végül egy Babar királyos könyvet emeltünk le a polcról. Ez éppen a fent említett süteményről szólt, illetve arról, hogy Babarék már nem kapnak a pékségben sütit, ezért végül a gyerekek anyukájuk javaslatára otthon sütik meg. A könyvet azóta kiváló (hömm) franciatudásomnak hála sokszor elolvastuk (szerencsére nagyon sok a kép és igen kevés a szöveg), és még valamikor a nyár végén tettem egy felelőtlen ígéretet, mely szerint megsütöm a sütit Háromkirályok ünnepén. Így tegnap vadul elkezdtem túrni az internetet receptekért, hogy hogyan is készül az igazi Galette des Rois. Végül találtam egy magyar és négy német nyelvű receptet. Ezek összecsengtek abban, hogy leveles tésztába burkolt mandulás (és esetleg csokis) töltelékkel rendelkeztek.

Ehhez minden hozzávalóm megvolt, csak a darált mandula nem, gondoltam, megcsinálom dióval. Majd mikor ma reggel nekiláttam, kiderült az is, hogy azt a bizonyos fél üveg darált diót már régen elhasználtam... Így egy hirtelen improvizáció eredményeként igen jó csokis-gesztenyés sütit sütöttem, aminek a tölteléke később még akár önálló desszertként is felbukkanhat például kevés meggyel vagy mazsolával.

A babot végül a Férj találta meg, de aztán hogy, hogy nem, megegyeztek, hogy a hagyományosnál eggyel szolidabb kivitelű ezüstös papírkorona mégis a Kisasszonyé legyen.

Háromkirályok süteménye gesztenyetöltelékkel

fél csomag fagyasztott leveles tészta (250 g)

egy csomag natúr gesztenye (250 g)

1 dl tejszín

egy tábla étcsokoládé (100 g)

2-3 evőkanál eritrit vagy más cukor/édesítő

egy narancs reszelt héja

egy tojás

egy szem bab

A tésztát kinyújtottam, és kibéleltem vele egy kis (18 centis) tortaformát. A töltelékhez a tejszínben felolvaszottam a csokoládét, majd belekevertem a gesztenyét, az édesítőt és a narancshéjat. Habverővel alaposan átkevertem. A tésztát megtöltöttem és belepottyantottam a babot. A sütemény szélét megkentem tojással, és egy kerek tésztalappal befedtem. (Jó alaposan össze kell nyomkodni, mert könnyen kinyílik.) A tetejét általában kockás vagy levélszerű karcolt mintákkal díszítik. Én megszurkáltam, és a maradék tésztából egy kis koronát tettem a tetejére. Ezután a Kiskukta segítségével megkentem tojással (ennek eredményeként a tojásréteg nem lett tökéletesen egyenletes :). 200 fokon kb. 25 percig sütöttem, míg szépen megpirult a teteje.

Pénteken már a csak a sarki Penny-ig sikerült elgurulni bevásárolni. Végül egy fej kelkáposztát meg egy doboz darált húst pakoltam bele a kosaramba, hogy ebből majdcsak lesz valami ebéd. Otthon aztán fellapoztam a Stahl magazin téli számát, mert emlékeztem rá, hogy néhány oldalt különböző téli zöldségeknek - többek között a kelkáposztának is - szenteltek. Az ott található töltött kelkáposztát főztem meg némi módosítással mindannyiunk nagy megelégedésére.

A módosításoknak három oka volt: 1) Gyorsítottam rajta annyit, hogy a spájzban fellelt kész paradicsomszószban rotyogtattam meg a töltelékeket. Az eredeti se lett volna bonyolult (hagyma, hámozott paradicsom, kakukkfű), de nekem kész szószom volt, paradicsomkonzervem meg már nem, és nem akaródzott visszaballagni a Pennybe. Egyébként az étel szerintem elbír több szószt, legközelebb valószínűleg két adag paradicsomból készítem. 2) Zsemlemorzsa helyett zabkorpát használtam. Elég jó helyettesítők, és a vércukorszintnek sokkal jobb az utóbbi. 3) Nem volt fenyőmagom, így darabolt mandula került bele. Négy adag lett.

Paradicsomos töltött kelkáposzta

8 kelkáposztalevél

paradicsomszósz 40 dkg paradicsomkonzervből (kacsazsíron/vajon dinsztelt hagymával, kakukkfűvel 10 perc alatt összerotyogtatva)

50 dkg darált hús (az eredetiben pulyka, nálam sertés)

3 gerezd fokhagyma

1 csomag petrezselyemzöld (ez nagyon jót tesz neki, de vész esetén kihagyható)

60 g zabkorpa/zsemlemorzsa

30 g fenyőmag/mandula

só, bors

A kelkáposztalevelek vastag erét kivágtam, és egy-két percre forrásban lévő vízbe tettem, hogy picit megpuhuljanak. A töltelékhez összekevertem a húst, az összezúzott fokhagymát, a petrezselyemzöldet, a zabkorpát, a mandulát, és sóztam-borsoztam. Beletöltöttem a kelkáposztalevelekbe, és a felforrósított paradicsomszószba ültettem a töltelékeket. 20 percig főttek, félidőben megfordítottam őket.

Sokat forgattam mostanában Bíró Lajos Sok vagyok című könyvét (bár az angyalkáknak hála a Szakácsok könyve és a Larousse Gastronomique mellett most kicsit háttérbe szorult), lett is belőle tökfőzelék több fordulóban. Szintén a Bock séfjétől merítettem ötletet egy húsételhez, amit egyszer külföldi barátok számára, egyszer pedig karácsony vége felé a szüleimnek főztem.

Az eredeti recept a Borjú Kedvessy újragondolva címet viselte. Azt sajnos nem tudtam kideríteni, hogy ki volt Kedvessy, ha volt ugyan ilyen nevű úr/hölgy a magyar gasztrotörténelemben, de az biztos, hogy a név kétféle ételre is utal. Lehet egyrészt bélszínszelet sült libamájjal, borjúvesével, gombapéppel és kapros-paprikás mártással, másrészt vadsült gombával, krutonnal, tejszínes, fehérboros, konyakos, citromos mártással. Látható, hogy Kedvessy nem zsíros kenyéren tengette életét. Már Bíró Lajos is az első ételt valósította meg. Ő borjúnyakat készített kapros-paprikás mártással, tarhonyával, libamájjal és borjúvesés vargányaraguval. Én sertéskarajt tudtam szerezni, megtartottam a készítés módját (hús egyben sütve, külön készülő mártás), a tarhonya helyett mindkét alkalommal barna rizs és krumplipüré készült, hogy a család különböző darabjainak ízléséhez és diétájához is alkalmazkodjam, az elit tartozékokat (libamájat, borjúvesét, vargányaragut) viszont kihagytam. Így végül egy több részletben elkészíthető, és a mártásban elég jól melegíthető fogás készült. Ez egy elég nagy (legalább hatfős) adag.

Frissítés: A nővérem jóvoltából kiderült, ki is volt Kedvessy. Neki sikerült kinyitnia Gundel Károly Kis magyar szakácskönyvét, amit nekem nem, pedig tényleg „körbelődöztem” a polcon. Idézet a 72. receptből: „Kedvessy Nándor (1896-1960), kiváló szakácsművész, szállodás és vendéglős.”

Kedvessy-szerű sertéskarajú

1,5 kg sertéskaraj

zsiradék

só, bors

két fej vöröshagyma

egy paradicsom

egy paprika

80 g vaj

egy evőkanál pirospaprika

2-3 dl alaplé

tejföl és tejszín (összesen kb. 2,5-3 dl)

kapor (egy csokor friss vagy elég sok szárított)

A karajt sóztam-borsoztam, és nagy lángon körbepirítottam a zsiradékon. Ezután 200 fokos sütőbe tettem, és időnként locsolgatva egy bő óra alatt megsütöttem. Mikor kihűlt, felszeleteltem.

A mártáshoz a hagymát felkockáztam, a vajon megdiszteltem. Megszórtam a pirospaprikával, hozzáadtam a felkockázott paprikát és paradicsomot. Az így elkészült „lecsót” felöntöttem az alaplével, és kicsit rotyogtattam. Ekkor adtam hozzá a kaprot is. (Ha friss a kapor, akkor csak a végén kell beletenni.) Mikor minden kellően puha volt, beletettem a tejfölt és a tejszínt, és simára turmixoltam. A hús a mártásban megmelegítve tálaltam.

Áldott, békés ünnepeket!

Bobájkának felénk a mákos gubát nevezik. A decemberi Szuflé magazinban (Ma Magyarországon megteheti egy ilyen szintű magazin, hogy nincs saját honlapja???) találtam egy mákosguba-tortát. Kicsit átdolgoztam, tettem bele vaníliát, narancshéjat, és mi melegen ettük ebédre. Egy hagyományos étel látványos feldolgozása lett belőle, várhatóan megtartom a repertoárban.

Habos bobájka

két nagy korpás kifli (összesen 190 g)

4 dl tej

3 tojás

60+120 g cukor vagy édesítő

120-150 g darált mák

A kiflit kis karikákra vágtam. A tejet, a tojás sárgáját, a 60 g cukrot és a mákot összekevertem, és ezzel leöntöttem a kiflit. Állni hagytam (nem kell neki sok idő, de én előző este megcsináltam eddig). A szobahőmérsékletű fehérjét elkezdtem habbá verni, és fokozatosan hozzáadtam a többi cukrot,míg kemény és fényes lett. Tűzálló tálba simítottam a kiflit, és elrendeztem a tetején a habot. 180 fokon addig sütöttem, míg a hab enyhén megbarnult (kb. 20 perc). Négy kisebb adag lett.

Idei karácsonyunkra legnagyobb hatással az volt/van, hogy januárra várjuk a Kicsi Fiú érkezését. Így az isteni Kisded érkezésére már korán elkezdtünk készülni, hogy a mostani csökkentett üzemmódban is méltó módon ünnepelhessük az örömhírt, és hogy kellő varázslatot vigyünk a karácsony ünnepébe leánykánk számára.

Főznöm csak dec. 24-ére kellett, holnaptól a család különböző részeinek vendégszeretetét élvezzük.

Ezek miatt igyekeztem jól beosztható, előkészíthető, mégis kellően ünnepélyes fogásokat készíteni. További erős korlátozás az én cukros diétám, de abba is egészen jól sikerült beleférni. Álljanak itt javarészt receptek nélkül, felsorolásként, emlékeztetőül:

December 24. ebéd: káposztaleves (kolbász nélkül, csiperkével) és tojáshabbal sült mákos guba

December 24. vacsora: narancsleves pirított mandulával (narancsok leve, tejszín, fahéj, szegfűszeg), narancsos sült pisztráng (narancs, fokhagyma, só-bors, vaj a belsejében) barna rizzsel és gyömbéres-tejszínes bébirépával, vaníliafagylalt forró vörösboros erdei gyümölcsökkel.

Huhh, borzasztó a neve, nem? És kinézetre sem szép, meg sem kíséreltem lefényképezni. Egyetlen étel volt eddig, amiről mindkét szülőm egyöntetűen csak negatívan nyilatkozott, az a salátafőzelék. Ez volt, amire a kínaikel-főzelék nevét leírva először asszociáltam. Viszont Mautner Zsófinak hála, láttuk már, hogy a saláta főzve sem az ördőgtől való, sőt! Így történt ez a kínai kellel is. A héten hirtelen felindulásból vettem egy szép kínai kelt, és már hazafelé arra gondoltam, hogy most nem salátába kellene aprítani, hanem kipróbálhatnám sütve-főzve is. Kicsit bogarásztam a receptek között, és jellemzően kétféle dolgot találtam: Vagy valamilyen wokos, kínai jellegű ételt, amiben a számtalan zöldség mellett kínai kel is pirul (no de mit csináljak a kel maradék háromnegyedével), vagy főzeléket, ami általában a kelkáposzta-főzelék mintájára készült.

Végül nálam is főzelék lett a vége, és abból is egy igen egyszerű és gyors változat. Nekem nagyon tetszett az íze, állaga, ráadásul egy csomó jó tulajdonsággal rendelkezik (alacsony szénhidráttartalom, sok rostanyag stb.). Egyetlen titka van: a kínai kelt éppen csak roppanósra kell párolni, nem szabad szétfőzni.

Kínaikel-főzelék

egy kínai kel

egy fej vöröshagyma

két gerezd fokhagyma

egy-egy pohár tejföl és kefír (itt ízlés, egészségtudatosság és a hűtő tartalma szerint szabadon lehet válogatni a tejföl, kefír, joghurt, tejszín kvartettből, összesen kb. 350 g legyen)

só, bors

köménymag (nálam őrölt)

zsiradék

A kínai kelt falatnyi darabokra vágtam, a hagymát felkarikáztam, a fokhagymát felaprítottam. A zsiradékon megdinszteltem a hagymát, beletettem a fokhagymát és a kelt. Fűszereztem, és addig pároltam, amíg kicsit összeesett, de még ropogós maradt. Ráöntöttem a kefírt és a tejfölt, és felforraltam. (Ha nem elég sűrű így, akkor egy kanál keményítővel sűríthető.) Frissen sült májjal, másnap tükörtojással ettem.

Van egy kiváló brokkolikrémleves-receptem anyukámtól, friss brokkoliból hagymadinszteléssel, habarással stb. Ez sem egy hosszú és bonyolult vállalkozás, de én olyan levest szerettem volna, amiben egyrészt nincs liszt, másrészt, ha lehet, ezzel az óriáspocakkal még ennyit se kell álldogálni a tűzhelynél. Az elkészítés sebességét tovább növelte, hogy nem friss, hanem fagyasztott brokkoliból készült.

A levesbetéthez pedig egy zacskós leves tasakjáról loptam az ötletet: Felkockázott paradicsomot szórtam a levesbe, ami frissességével jól illett a nagyonzöld leveshez.

Brokkolileves

500 g fagyasztott brokkoli

2 gerezd fokhagyma

egy pohár tejföl

hús-/zöldségleves (fagyasztóból vagy kockából)

só, bors

tálaláshoz 1-2 paradicsom

A brokkolit egy fazékba borítottam, és felöntöttem annyi levessel, ami éppen ellepte. A fokhagymát felaprítva vagy szétnyomva lehet beletenni, nekem még éppen volt itthon fagyasztva szárított változat is, abból szórtam bele. Sóztam, borsoztam, és puhára pároltam a brokkolit (nem főzd szét!). Beletettem a tejfölt és az egészet összeturmixoltam. (Ha valaki szereti, néhány brokkolirózsát félre lehet tenni előtte, hogy egészben kerüljön a levesbe.) Ha túl sűrű, akkor további levessel/vízzel lehet hígítani. Kockára vágott paradicsommal tálaltam.

Bíró Lajosnak, a Bock Bisztró séfjének nemcsak a főztjét volt szerencsém kóstolni, de a Férjnek köszönhetően szakácskönyve is itt áll a polcomon. A könyv olvasmánynak sem utolsó és nagyon jó receptek is vannak benne a hétköznapitól az extravagánsig. Bíró Lajos nem lehet egy könnyű ember, több barátnőt és feleséget elfogyasztott, egyikük anyukájától (nagymamájától?) származik egy kissé furfangos tökfőzelékrecept.

Én egy néhány apróságot módosítottam rajta több okból: Eredetileg 80 ml tejszín és 1,5 dl tejföl kellett volna bele, nekem csak tejföl lett, mert a maradék 1,2 dl tejszín megbuggyan a hűtőben, mire felhasználom. Teljesen kihagytam a cukrot, nem tettem bele más édesítőt sem, nem hiányzott az íze. Az eredeti recept szerint kapros olívaolajat kellett volna a tetejére locsolni, ehelyett egy kevés tökmagolajat használtam, de a kaprosat is ki fogom majd próbálni. Végül pedig mind a tök, mind a kapor fagyasztott volt, ennyire volt most lehetőségem. A főzelék viszont nagyon jó lett, azt hiszem, áttérek erre a módszerre.

Tökfőzelék

1 kg gyalult tök (ha fagyasztott engedjük ki!)

két csokor kapor

egy kis fej vöröshagyma

50 g vaj

30 g (teljes kiőrlésű) liszt

1-2 kiskanál ecet

só, bors

2,5 dl tejföl

a tetejére tökmagolaj vagy egy kanál olívaolaj kaporral ízesítve

A hagymát félkarikára vágtam és a vajon megdinszteltem. Rátettem a tök egyharmadát, hozzáadtam az ecetet és a kaprot, és puhára pároltam. A tejfölt és a lisztet elkevertem, ezzel behabartam a főzeléket. Sóztam, borsoztam és az egészet leturmixoltam. A maradék tököt egy tálba tettem, és leforráztam annyi forró vízzel, ami pont ellepte. Hozzákevertem a turmixolt tököt, és kevés tökmagolajjal meglocsolva tálaltam.

Születésnapomra legnagyobb örömömre egy kedves barátnőm Mauntner Zsófi második szakácskönyvével állított be. Ez is egy nagyon jól sikerült könyv, olvasni is élvezet (éhgyomorra nem ajánlott), számomra most egy hibája van, hogy sok benne a krumplis étel, amit én nagyon szeretnék, de most a cukrommal ez kevéssé kompatibilis.

Már több ételt is megfőztem belőle, nagy sikerrel. Októberben barátok jöttek hozzánk vacsorázni, ez adta az apropót az édes-savanyú sültcékla-saláta elkészítéséhez. A sütőben sült cékla maga egy nagyon jó alapanyag. Kevés vele a munka, nagyon finom, ízgazdag, és magától is rendkívül édes. Az eredeti recept még jobban ráerősít erre az édességre, ezen szelídítettem kicsit, hogy én is ehessek belőle, valamint kihagytam a kapribogyót, mert annyira nem kedveljük.

Édes-savanyú sültcékla-saláta

3 kisebb cékla (kb. 50 dkg)

1 kis fej vöröshagyma

2 szál szárzeller

egy evőkanál mazsola

4 ek. balzsamecet

1 ek. eritrit vagy más cukor/édesítő

só, bors, olívaolaj

A sütőt előmelegítettem 200 fokra. A céklákat egyenként egy darab alufóliára tettem, meglocsoltam kevés olívaolajjal, és megsóztam. Az alufóliába bugyoláltam, és bő egy óra alatt puhára sütöttem a sütőben. Kis hűlés után könnyű lehúzni a héját.

Közben az apró kockára vágott hagymát megdinszteltem 2 evőkanál olajon, hozzáadtam a felkarikázott szárzellert és a mazsolát. Ezt elég 1-2 percig pirítani. Hozzákevertem a kis kockákra vágott sült céklát. Hozzáadtam az eritritet és a balzsamecetet. Pár percig erős lángon rotyogtattam, hogy besűrűsödjön. Sóztam, borsoztam és jól lehűtöttem. Mautner Zsófi olívaolajjal meglocsolt és frissen őrölt borssal megszórt mozarellát ajánl hozzá, mi is ilyet ettünk, illetve mindenféle finom füstölt sonkákat.